A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1910. július
— 5 f— ült meg az egész világnak minden árnyalatú kálvinista egyháza, Kálvin János szobrának leleplezése alkalmával, nemcsak, hogy határkövet képez, hanem biztató hajnala lett amaz uj korszaknak, mely a 20-ik század küszöbén vette kezdetét s óriási lépésekkel halad előre a műveltség, a felvilágosodás, a vallási és erkölcsi szabadság, ugyszinte az emberi jogok minél nagyobb mérvben fejlesztése, kiterjesztése érdekében, és arra törekszik, hogy minél közelebb emelje az embert istenhez, a teremtőhöz. A mult évben, ugyancsak esperesi jelentésemben bővebben megemlékeztem ezen ünnepélyről s méltattam annak áldásdus hasznait. Magyarhoni Kálvinista egyházunkra nézve is nevezhető az elmúlt év korszak-alkotónak, a mennyiben ezen év mondható a nagy á'.meneti időszak utolsó esztendejének, mert az ujabb intézmények ennek lefolyásával végleg beillesztettek egyház alkotmányunk keretébe, s ezzel ezek a keretek mind jobban kitágultak, kiterjeszkedtek. Most tulajdonképen az volna a kötelességünk, hogy az uj helyzetbe magunkat beletalálva, kezdjük meg a munkát, a mely reánk várakozik és a melyet vettünk a mi urunk Jézus K r' s z^ us_ tói, »elküldvén mindnyájunkat, hogy tanítsunk meg minden népeket, megkeresztelvén őket az atyának, fiúnak és a szentléleknek nevében.« De mielőtt a nagy munkához kezdenénk, nézzük meg, hogy hát csakugyan nincs egyéb kívánni valónk? mindenek ékesen és szép rendben vannak kálvinista egyházunkban? A törvény nem csak betűje, hanem szelleme értelmében is betöltve végrehajtva van? S ha ezen kérdésekre jó lélekkel megadhatnánk a megnyugtató feleletet: akkor vethetnénk kezünket örömmel, bizalommal, nemes igyekezettel a munkára! Igen, csak hogy mielőtt a feleletet megadhatnánk, látjuk hogy kezeink meg vannak kötözve, szorongató bilincs rajta a szükség, a szegénység. A tisztviselőkről, hivatalnokokról az egész vonalon a legalsó foktól a legmagasabb fokig van gondoskodva, a mi a megélhetést illeti; fizetéseik rendezve, illetve emelve lettek: csak pusztán és egyedül a lelkészi kar az, a melyik kimaradt az illetékes hatóságok és az állam gondoskodásából. Szinte restellek róla beszélni, de nem hallgathatok, mert ha hallgatnék, akkor a kövek kiáltanának helyettem a nagy nyomorúságtól, mert ezred évekkel ezelőtt megírta a bölcs: »damitat ad coelum, merce retracte laborum.» Az irás is azt mondja:
