A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1910. július

- 39 — ván maradt gyermekektől, a hitbuzgó lelkészt, lelkész társai közül, a jó barátot, jó barátaitól, a lelkiismeretes szolgát a munka mezejéről s a gyülekezetünk erőskezű kormányosát a folyton háborgó hullámokon hányatott hajónak kormányrudja mellől. Hosszú 44 évig szolgált az Urnák alázattal és szeretettel, hiven forgolódott az oltár körül, mint gondos kertész az anyaszentegyház veteményes kertjében ápolgatta a nemes palántákat, de kitartó eréllyel irtotta a gyomot, a tövist. A vigasztalásnak Istene nyissa meg a megnyugvásnak, vigasztalásnak forrását, hogy abból merítve, a 37 évig hűséges házastárs az árván maradt gyermekek ne emésztessenek meg a bánat, a fájdalom és szenvedés sötét napjaiban, hanem bizva Istenben az özvegyek örizőjében és az árváknak édes atyjában, gyászruhájukban is leljenek enyhületet! Hátralevő napjaikban, az elhagyatottság sötét felhői közül is ragyogjon le a boldogult kedves emlékezetének ragyogó csillaga - s ez hintsen fényt vándor utjukra. Mi a kiket szintén megdöbbentett hirtelen eltávozása, — lelkésztársai, jóbarátai, tegyük le a nemes hamvakat fedező sírhalomra a kegyeletnek és megemlékezésnek ciprus koszorúját s könnyeket hullatva mondjuk végbucsuként az eltávozottnak. Lelkésztársunk, jó barátunk isten hozzád, Isten veled 1 ! Jutalmát megadja az, a ki az igazakat megáldja, mi pedig tartsuk meg emlékezetét kebelünkben. Lelke mint őrző angyal lebegjen felettünk 1 Bevégezve immár esperesi jelentésemet, megköszönve a szives támogatást, melylyel nehéz munkámat megkönnyítették az egyhmegye kormányzásában s istennek áldását kérve egyházmegyénkre, annak minden tagjaira, különösen jelen tanácskozásunkra, kiváló tisztelettel maradtam Lábodon 910. jul. 10. A nagyt. és tek. egyhm. kgyülésnek alázatos szolgája Nagy Lajos esperes.