A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1909. november

- 14 ­mégis a lelkész fizetéshez éppen ugy járultak a kistamásiak, mint a nemeskeiek; tekintettel arra, hogy ezen több mint száz éves egyesség az 1892-ik évben, midőn a nemeskei egyház iskola épitésre és tanitótartásra lett kötelezve, holott addig a lelkész Nemeskében s a tanitó kistamásiban lakott, megbontatott, most nt. boldogult Szabő József lelkész ur halála után ujabb és a kor szellemének s az igazságnak és méltányosságnak megfelelőbb egyességkötés szüksége állott elő. Azért a fentnevezett két egyház presbytériuma és egyházközségi közgyűlése, törvényszerűen össze­hivatván, közöttük e következő egyesség köttetett. 1. A mindenkori lelkész lakhelye: Jíemeske. 2. A lelkész minden hó első vasárnapján isteni tiszteletet végez Kjstroásiban délelőtt és délután. A többi vasár- és ünnep napokon Nemeskében. 3. A lelkész évenként hatszor urvacsorát oszt Kistamásbiban és pedig: böjt, húsvét, pünkösd, uj kenyér, uj bor és karácsonyi ünnepek alkalmával, oly formán hogy ez mindig a törvényben megállapított alkalmakkal történjék, nevezetesen a böjti, böjt máso­dik vasárnapján a húsvéti, pünkösdi, karácsonyi úrvacsora osztás ezen ünnepek második napján, az ujkenyéri augusztus 2-ik az ujbori november 2-ik vasárnapján történjék. 4. A melyik hónapban az úrvacsora osztás töriénik Kistamá­siban, abban a hónapban, az első vasárnap a lelkész itt nem prédikál, beleszámittatván az első vasárnapon tartandó prédikálás, az úrvacsora osztási alkalomba. 5. Fuvart az oda és visszaszállításra a kistamási társ-egyház köteles adni, akár természetben, akár megváltva, de ha a fuvar költségeit a lelkésszel óhajtják megváltani, ebbe a lelkész és a felsőbb egyházhatóságok belegyesése is szük­séges. 6. A hónap első vasárnapjain, m ;kor a lelkész Kistamásiban prédikál, illetve az úrvacsora kiosztása alkalmával, Nemeskében a tanitó végzi az isteni tiszteleteket vasár- és ünnepnapokon délelőtt és délután. 7. A mikor a lelkész nemeskében prédikál, akkor Kistamási­ban a mindenkori tanitó köteles vasár- és ünnepnapokon predi­dikálni, délelőtt és délután, ugy szinte tartozik végezni a hétköz­napi könyörgéseket is és az adventi biblia magyarázatokat is. 8. A Kistamásiban végzett úrvacsora kiszolgáltatás alkalmá­val a délutáni isteni tiszteletet a kistamási-i tanitó köteles végezni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom