A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1909. augusztus

- 21 — anya-egyház lelkésze jelentette, miszerint Bolgár Dezső a szent­imrei földmivesiskola igazgatója, azt hiszem, az állam által kikül­detvén gazdasági előadás megtartására, ezt épen virágvasárnapján délelőtt 10 órakor tartotta meg, a mikor ott az urvacsorát osz­totta ki s igy alig egy pár ember volt jelen a templomban. A főt. és mélt. püspöki hivatal utján, mint vallássérelmet felterjesz­tettem a nm. földmivelésügyi minisztériumhoz, hogy más alkalom­mal az ilyen kiküldötteket utasítsa, hogy csak a törvények által megengedett időkben tartsák meg ezen előadásokat. Ugyancsak itt felmerült temetösérelmi ügy is, a mely abban áll, hogy még életükben egyesek kijelölik sírjukat, azt bekerítik — s igy, mivel a temető használata a tanítóé — ezt ö sérelmesnek találta; más részről a presbytérium bepanaszolta a tanítót, hogy sok fát kivá­gatott a temetőben azon cim alatt, hogy elszáradt és hasznavehe­tetlen. Igyekezetem e sérelmet orvosolni. Azóta panasz nem me­rült fel. Udvarhelyen a taniió panaszolta, hogy a gazdasági ism. is­kola tanítójává Vogrics Ede r. kath. tanitó lett kinevezve. Mivel azonban a tanköteles gyermekek száma tulsok volt, a plébános ur és ns. királyi tanfelügyelő ur ugy egyeztek meg, hogv a fiuk és leányok külön taníttassanak s ekkor a másik tanitó is katho­likus lett. Meit a ref. ism. tankötelesek száma 39, méltányos és igazságos volna, hogy a kath. iskolásokat tanítaná a kath. tanitó, a ref. iskolásokat a ref. tanitó. Felterjesztettem ezt a panaszt a ns. kir. tanfelügyelő úrhoz, honnét azon választ kaptam, hogy a gazdasági ismétlő iskolát a kath. felekezet tartja fenn, azért ta­nítja a fiukat és leányokat is kath. tanitó; ha a ref. felekzet is felállítja a gazdasági ismétlő iskolát, semmi nehézség sem forog fenn az iránt, hogy a ref. tanköteleseket a ref. tanitó tanítsa. Áttettem ezen választ a presbytériumhoz. Feleletet nem kaptam, bár szerettem volna tudni, hogy a község is járul-e valamivel a gazdasági ism. iskola felállításához és fentartásához, mert ha igen, ugy a r«f. tanitó panasza jogos s egyházunk érdekei megóvandók. Ugyanitt felmerült a panasz tűzifa kiszolgáltatása tárgyában, elintéztem. Ezek után tisztelettel előterjesztem egyh. megyénk valláser­kölcsi s anyagi viszonyairól, ugyszinte egyházaink és az egyesek áldozatkészségéről e következő statisztikai kimutatásokat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom