A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1909. augusztus
Tartalomjegyzék
— 101 - • Erre az elnök megállapítja, hogy a bíróság érdektelen tagjai kellő számban vannak jelen és hogy az szabályszerűen megalakult. A biróság elnöké konstatálja, hogy a felek és tanuk szabályszerűen megidéztettek. • • Elnök felhívására' a felek kijelentik, hogy a biróság illetékessége tekintetében nincs előadni valójuk. A biróság elnöke ezután elrendeli az ügy érdemleges tárgyalását. Peti Lőrinc előadó ismerteti az ügy állását. Elnök felhívja a jelenlevő feleket, hogy az ügyre vonatkozó állításaikat és bizonyítékaikat terjeszszék elő. Ifj. Fekete István vádlott beterjeszt egy »szolgálati bizonyítványt« mely szerint Fábián Zoltán iskolai körfelügyelö az 1909. év március hó 4-én tartott évközi iskolalátogatás alkalmával ifj. Fekete István belegi tanitó iskolájában jó eredményt tapasztalt. A belegi egyháznak jelenlevő képviselői pedig beterjesztenek egy aláírási ivet, melyen a belegi szülök közül 43-an kijelentik, hogy gyermekedet nem járatják fel ifj. Fekete István tanitó által vezetett iskolába, inkább más községek iskoláiban helyezik el azokat, hogy a kellő tudnivalókat megszerezhessék. A bizonyító eljárás befejeztetvén elnök felfiivására az ügyészi vádinditvány előterjesztetik a következőkben: Ifj. Fekete István magán ügyben az egyházközségből távozván, távozását csak bejelentette az isk. széki elnöknek, de arra engedélyt nem kért, sőt a bejelentésben távozásának szükséges voltára oly okot hozott fel, a mi tényleg nem volt igaz. Iskolájában a kellő taneredményt kimutatni nem képes, bár e miatt több izben megintetett felettes hatósága által. És igy hivatalos hanyagság, igazságot nélkülöző előadása s az egyházias tekintély lealacsonyitása miatt büntetendő. Ezután elnök felhívja panaszlottat a védelem előterjesztésére. Panaszlott az írásban benyújtott védelmen kivül ígéri, hogy ezután minden tekintetben igyekezni fog a törvény követelményeinek megfelelni. Elnök a tárgyalást berekeszti és zárt tanácskozmány után, nyilt ülésben kihirdeti a biróság egyhangúlag hozott határozatát. ítélet: A biróság Fekete István belegi tanítót, egyh. törv. VI. t. c. 23. §-ban elrendelt tanítói kötelességeknek részben elmulasztásá-