A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1908. július

- 16 ­digi államsegélyünkből a tandijak is fedeztettek, illetve a szükség­letbe felvetettek, nyilvánvaló dolog, hogy a prot. egyházaknak is joguk van ahhoz, miszerint az állam a megállapított segélyen fe­lül még a tandijakat is fizesse meg. S ha ez sikerülne, illetve a tandijak összegével emelné a kormány a segélyt, ez esetben az elég is lenne. Épen a napokban vettem leiratot e tárgyban, a melyet szó­szerint közölni szükségesnek tartom, nem csak azért, hogy a fő­hatóságot a további intézkedés megtételére felkérjük, hanem azért is, hogy kellő időben tudjuk magunkat mihez alkalmazni. — A leirat igy szól: >A legújabban hozott országos törvény intézkedvén az iránt, hogy az iskola fentartóknak a tandijszedés kötelezett megszünte­tése folytán előálló vesztesége az állam pénztárából, az 1902 — 7 évi átalány szerint hiánytalanul megtéríttessék: ugy egyházunk érdeke, mint a felekezetek közölti jogegyenlőség elve azt köve­teli, hogy most már ezen kártérítési összeget a mi egyházaink is, ne a különben is idő előtt kimerülő egyházi adócsökkentési alap­ból, hanem az e célra külön folyósítandó államsegélyből nyerjék Ez okból az egyházi adócsökkentési segélykérvény tárgyalások­nál telesjen indokolt leend, hogy a tandíj kárp tlásaszükséglet rovatból kihagyassék, és a gyülekezet a tandíj kárpótlási igényével a köz­ig. bizottsághoz, — amig pedig az folyősittatnék — a tandíjnak az eddigi mód szerinti beszedésére utasittassék. K o márom 1908. julius 23 Antal Gábor ref. püspök.« Tehát azon gyülekezetek, melyeknek államsegélye már meg­állapittatott, a tandíjnak megfelelő összegű segéllyel kevesebbet kapnak, s azon egyházaknál —, melyeknek kérvényeit a bizott­ság ez után fogja felülvizsgálni — a tandij, a szükséglet rovatból kihagyatik. Ez semmi hátránnyal nem jár ugyan, hanem az fog kellemetlenséget és zavart okozni, hogy azon egyházközségek — melyek már ez évben életbe léptették az uj egyházi adókulcsot — s a hívekre csak a vagyoni és személyi adó van kivetve, — ez évben vagy a szülőkkel fizettetik meg az egyh. adón felül a tan­dijat, vagy kölcsönnel fedezzék. Azért kérem a nt. és tek egyhm. kgyülést, legyen szives megkereresni a főt. egyh. kerületet, hogy sürgősen tegye meg a szükséges intézkedéseket arra nézve, hogy az egyházak a tandijat, az ezen célra adott állami kárpótlási se­gélyből minél hamarabb megkaphassák, s kérünk tüzetes, világos utasítást, vájjon milyen okmányok, mellékletek stb csatolandók

Next

/
Oldalképek
Tartalom