A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1907. augusztus
— 42 — mába lépve, munkáikat folytatva, ugy szólva, kezdetén volt szép jövőt igérö pályafutásának s ugy az egyházi, mint társadalmi terén sokat vártunk — és pedig méltán az ö munkásságától, mert fáradhatatlan szorgalma, lelkiismeretes buzgósága, egyenes jelleme, szivének, lelkének nemessége párosult a nagy munkában, melyre egyházi, világi téren a közbizalom felemelte. De mind ezen reménységünktől megfosztott a kíméletlen halál, midőn váratlanul, mindnyájunknak megdöbbenésére élete fáklyáját kioltotta legszebb korában. Temetése f. hó 5-én volt. Intézkedtem, hogy koporsójára az egyházmegye és kerület részéről diszes koszorú tétessék sa mély gyászba borult özvegynek ugy a magam, mint az egyházmegye s kerület nevében őszinte részvétemet kifejeztem. Kérem a nt. közgyűlést, hogy a cs iIádnál külön egy részvét-nyilatkozatban fejezze ki a veszteség feletti mély fájdalmat. Lábodon, 1907. jul. 27. Nagy Lajos esperes. Az esperesi jelentést a közgyűlés általában tudomásul veszi s annak határozatokat igénylő pontjaira a következő határozatokat hozza: 1. A helyettes- és segédlelkészek elhelyezéséről beterjesztett jelentés tudomásul vétetik. 2. Az egyházm. bíróság tagjainak időszaki tanácsokba a mult évben történt beosztása további egy évre fentmarad, e szerint: I. tanács tagjai. Elnökség: Nagy Lajos esperes, Szabó Kálmán egyhm. gondnok. Rendes tagok: Peti Lőrinc, Csorba Ede, Mozsonyi Sándor. Póttagok: Matolcsy József, Barakonvi Kristóf, K u'' n Sándor urak. II. tanács tagjai. Elnökség: Nagy Lajos esperes, Szabó Kálmán egyhm. gondnok. Rendes tagok: Novottny Alajos, Kovács S. Gyula, Széky Elemér. Póttagok: Belaváry Ferenc, Sárközy György urak és egy választandó vil. tanácsbiró. 3. A közgyűlés felhatalmazza esperes urat, hogy a