A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1907. augusztus
— 40 — jegyző állithat ki. Nem tartja megengedhetőnek, hogy bárki is, az örizete alatt álló adóíőkönyvböl kivonatot készíthessen. Mi lesz akkor, ha a jegyző urak nem engedik kiírni az adót, s ha esetleg ezt tarifa szerinti összegért adják ki, mert igy ez ismét nagy megterhelletésébe kerül egyházainknak. Jó lenne talán a főt. kerület utján a convent által kérelmezni a kormánynál, hogy az illető minisztérium intézkedjék az iránt, hogy — mivel szentesitett törvényeink értelmében az egyh. adó, az állami egyenes adó után lesz kivetendő -- az állami egyenes adó kivonatok miként lesznek beszerezhetők? 4. Tekintettel arra, hogy az uj törv. I. t. c. 62. b. pontja értelmében az egyhmegyék népességük aránya szerint állapítják meg a ker. egyházi és világi képviselők számát, s mivel egyh. ker. képviselők mandátuma ez évben lejárt, kérem a közgyűlést a ker. egyh. és világi képviselők megválasztására. 5. Az uj egyházi törvényekben az ev. ref. elnevezés helyett »református« szó fogadtatott el is állapíttatott meg egyházunk hivatalos nevéül kérem elrendelni, hogy a régi bélyegzők és pecsétnyomók használaton kivül helyeztessenek és megőrzés végett az egyház szekrényében eltétessenek s helyettük minden gyülekezet ugy a lelkészi hivatal mint az egyház számára »református* névvel uj bélyegzőt készíttessen. Tudomás vétel végett megemlittem miszerint Geduldiger Hugó ajánlkozott a bélyegzők kiállítására. Lakhelye Budapest VI. ker. Váczi Körút 17. szám. 6. Egyh. törv. VI. t. cz. B. 21 §-a értelmében csak az olyan tanítók vannak felmentve-a vallási tárgyak, ének, zene és ezek tanítási módszeréből való vizsgálat alul, a kik olv állami tanintézetben nyerték oklevelüket, a melyben a conventi tantervek vallásoktatásra vonatkozó része teljesen végre van hajtva es a melynek vizsgálatán az egyházkerületi bizottság is jelen van : Kérem megkeresni a főt. egyházkerületet, hogy a csurgói állami tanítóképző intézetbe — hol a vallástudományok a conventi tanterv szerint adatnak elő — ezen bizottságot kinevezni szíveskedjék s erről az egyházmegyét, az elnökség utján értesítse. 7. Az orsz. ref. lelkészi nyugdij és özvegy-árva gyámintézeti tagsági ivnek betöltéséhez szügséges nyilatkozatokat és a kitérő levelet kinyomattam, szétküldöttem minden lelkész számára, a nyomdai költség 36 K 60 fillért tesz ki. Kérem ezen öszeget az egyházmegyei pénztárból kiutalványozni. 8. Egyh. törv. II. t. cz. 72. §-a értelmében a segédlelkész