A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1904. augusztus
— 79 — 13) A tanügyi bizottság elnöke jelenti, hogy Szabó Gyula molványi tanitó Jákóba, Hörömpöly Gyula galamboki tanitó Inké're Nagy Lajos szabási tanitó Szentára, Bálint Géza csokonyai másodtanitó Molványba rendes és Szikszay Erzsébet oki. tanítónő NagyBajomba másodtanitónak megválasztattak. Kéri a választások megerősítését. Mivel e választások a törvényekkel megegyezöleg ejtettek meg és ellenük felszólalás nem adatott be, megerősíttetnek. 14) Olv. Benke Ferencz bécsi prot. theologiai hallgató kérvénye, melyben kéri a kgyülést, hogy utasítsa a hetesi ref. egyházat, miszerint panaszló 32 koronás követelését kiegyenlítse. Miután az esperes nem intézkedett s nem is intézkedhetett a tanitói fizetésről, mert az egyedül a tanügyi bizottsági elnök hatáskörébe tartozik, innét pedig a kert és melléképületek használatát illetőleg ígéretet nem nyert; tekintettel arra, hogy az iskolafütésböl megmaradt fa csak azon esetben illeti a tanitót, ha a gyermekek maguk hordják a fát akkor pedig ha a gyülekezet maga veszi a fát a fűtésre,azmegmaradakövetkezöévre,saz illető utódja sem kapta meg; végül tekintettel arra, hogy iroda átalányt segéd, vagy helyettes lelkész nem kap, mert a lelkész tartozik a gyülekezet által nyert átalányból fedezni az irodai szükségleteket: A kérelemnek hely nem adatik. 38. Olv. Mózes Imre egyhm tanitóegyesületi elnök következő jelentése: Nagyt. és tek. egyhm. közgyűlés! Van szerencsém az egyhm. ev. ref. tanítóegyesület és a segélypénztár czimen hozzácsatolt gyámintézet 1904 aug. 2 án tartott kgyülésének lefolyásáról a következőket jelenteni; 1) Főt. és méltóságos püspök úrtól leérkezett 25079 sz. közoktatásügyi miniszteri kívánalmak értelmében kifogásolt egyesületi alapszabályunk helyesbbittetett és módosíttatott a 3 8-, 50 8-, 57 8- kiegészítése által. 2) A gyámoldai régi tisztikar lemondván megválasztatott az egyesület tisztikara és választmánya az alapszabályok értelmében : Elnök: Mózes Imre, alelnök: Arany Bálint; jegyző: Gál István;