A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1903. július

jövendő iránt, melyet immár sokszoros mértékben kiérdemeltünk; az egeknek megnyilatkozását — honnét vigasztaló szózat hangzanék alá, mely ujabb erőt és bátorságot adna a reánk váró nehéz küzdelmekben nekünk, kik a nyomorúság ölében ülünk és a siralom völgyéből kiáltunk szabadulás után: bárhová tekintsünk, most még nem látjuk sehol. Várnunk kell tehát mig a szabadulás jeleit meglátjuk és a vigasztaló szavakat meghalljuk. Azonban a várakozás ezen idejét, legyen rövid vagy hosszú, teljes mértékben ki kell használnunk. Igaz, hogy a várakozás nehéz, de csak azoknak, a kik előtt bizonytalanság és kétes jövő áll, s készületüket csüggeszti, lankasztja az a félelem, vajon nem lesz-é hijában való fáradságuk, szent törekvésük s elszánt küzdelmük! „ Istennek légyen hála, hogy bár mily megpróbáltatásoknak nézünk is elibe, bárminő nehéz küzdelmek várakozzanak is reánk, legyünk bár látszólag kicsinyek, gyengék, ez a félelem minket nem aggaszt! Nem aggaszt azért, mert hiszünk Istenben, ki bölcs gondviseléssel őrködik sorsunk felett, ki megdicsőíti az ő erejét a mi erőtlenségünkben. Sokszor volt már a magyar protestáns egyház a maihoz hasonló válságos sőt sokkal válságosabb helyzetben, de mindig megszabadította az Ur és a temetésre való veremnek széléről is visszahozta az életre. Sokszor ajkainkra vehettük a zsoltár irónak ezen teljes vigaszt és reményt adó szavait: „Megkisértgettél minket Isten, megpróbáltál minket tűzzel, mint az ezüst megpróbáltatik. Bevittél minket a hálóba, megszorítottad a mi derekainkat. A mi fejünkre ülteted az embereket, tűzbe és vizekbe mentünk, mindazonáltal vittél minket szép kies helyre.

u Sokszor elmondottuk már, s el kell mondanunk ezután is — a nehéz harczokból való szabadulás után — az Írásnak ezen szavait: „Nem nékünk, Uram! nem nékünk, hanem a te nevednek adjad a dicsőséget. Nem aggaszt a bizonytalanság és a kétes jövő télelme minket azért, mert biztos tudatában vagyunk mindnyáján annak, hogy kötelességeinket mindig hiven teljesítettük, a ránk bízottakat elvégeztük, az előnkbe kitűzött czél felé törekedtünk, nem térve le az igaz útról sem jobbra, sem balra, nem tekintgetve azokra, melyeket már elhagytunk, hanem nézve azokra, melyek a mi szemeink előtt vannak. A szenteknek egy testbe való kötözése, isten országának e földön terjesztése, az egész emberiség jólétének, boldogságának előmozdítása, egész valóságában megalapítása: az a szent czél, a mely