A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1900. július

— 28 — vonulni — fájdalmak érzéssel veszi tudomásul s hiva­taloskodásának ideje alatt, a legnehezebb időkben az átmenet szomorú és válságos korszakában kifejtett ügy­buzgóságát, áldozatkészségét, fáradhatlan, ernyedetlen szorgalmát — mely szerint mindig kellő eréllyel, helyes tapintattal, mély bölcsességgel, s minden — még a leg­kisebbeknek látszó mozzanatok iránt is, odaadó figyelem­mel, s az igazságot mindig a szeretettel párosítva vezette és intézte egyházmegyénk ügyeit — teljes mértékben elismerve hálás köszönetét fejezi ki, s érdemeit jegyző­könyvben megörökíti, egyultal felkéri egyh. megyei gondnok úrat, hogy az 1875. évi ker. kgyülés jk. 246 p. alatti határozat értelmében, a lemondást a főt, egyh. kerületre felterjeszteni s a megüresedett esperesi hivatal betöltése körüli intézkedéseket megtenni, illetve a szavazást elren­delni szíveskedjék. 5* OIv. Matolcsy Gyula k.-mérői lelkésznek a nt. és tek. egyh. megyei elnökséghez, a f. év február 20 ánKaposváron lartott rend­kívüli kgyülése alkalmával beterjesztett interpellatiója, melyre a válasz megadását nt. esperes úr e gyűlésre halasztotta: Interpellate A b.-somogyi ev. reí. egyházmegye Nt. és Tek. Elnökségéhez! Van-e tudomása a mélyen tisztelt Elnökségnek arról, hogy özv. Péter Lajosné szül. Gönczy Emma asszony, ki ág. hitv. ev. lelkész özvegye volt, de 1897. év jun. 10-én házasságra lépett Süttö Lajos m.-szomajomi lelkésszel — férjhez menetele után is folyamodott az ág hitv. ev. kerülethez özvegyi gyámdijért és ez nem csak megszavaztatott, hanem hamis kérvény s bizonyítás alapján részére ki is utaltatott — hogy ezen hamis kérvény iga­zolója és a nö neve aláírását bizonyító tanú Matolcsy József volt ? Hajlandó-e az elnökség ez ügyben vizsgálatot rendelni el ? Hajlandó-e intézkedni, hogy Matolcsy József a mai naptól fogva a belső-somogyi ev. ref egyh. megye ügyészi állásától felfüggesz­tessék ? Matolcsy Gyula ref. lelkész.

Next

/
Oldalképek
Tartalom