A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1898. október, 1899. április, 1899. július

— 1 123 — lidércznyomásként nehezedik, ez idő szerint egyetlen gyülekezetben mutatkozik, és pedig ma már annyira elmérgesedve, hogyfegyelmi bí­róság beavatkozását vonta maga után. Talán nem is tartozik ha­táskörömhöz, még sem tehetem, hogy a látottak, hallottak és ta­pasztaltak után kifejezést ne adjak egyházi életünk érdekében azon kivánatomnak, hogy minden gyülekezetben nemcsak szép és gyö­nyörűséges, hanem üdvös, söt szükséges is volna a lelkész és ta­nitó atyafiaknak békességes, közös erővel történő együttműködése. Ezek után a kővetkezőkben van szerencsém előterjeszteni tanügyünket és az azzal kapcsolatos ügyeket. Midőn a tanügyi elnökséget átvettem, esperes ur jelentése szerint egyh, megyénkben 12 tanítói állás volt üresedésbe. Ezen szám a hetesi, béczi, ötvöskónyi, görgetegi és kadarkuti állomások­kal 17-re növekedett, vagyis az egyh. megyebeli tanítói állások egyö ödrésze betöltetlen volt, közöltük hat. gyülekezet iskolája tel­jesen tanitó nélkül állott. Ez utóbbi legérezhetöbb hiány pótolva lett oly módon, hogy Görgetegre Szabó Antal, Kadarkutra Peslhy Béla urak rendes tan.tóknak megválasztattak; Nemes-Dédre Gyenge Aladár, Ötvöskónviba Rákóczi József, Hetesre Jindra Teofil, Béczre Ptacsek Teofil urak lettek alkalmazva általam helyettes tanítóknak, kiket, mint az egyházmegyébe először belépökel, az Egyházi Tör­vények 427, §. értelmében, f. hó 11-én Csurgón tartandó egyh. megyei gyűlésre, eskütételre meghívtam, felhiván arra is őket, hogy bekebelezésüket az egyh. megyén kérelmezzék. Rákóczi József, Ptacsek Teofil, Jindra Teofil, Pesthy Béla, Tóth György és Gyenge Aladár tanitó urak eziránt kérvényeiket be is küldték hozzám ; Szabó Antal Görgetegre, Bódizs Géza Hedrahelyre, Pesthy Béla Kadarkutra megválasztott rendes tanítóknak, miután a választás ellen fellebbezes nem adatott be, a concessát kiadtam, hivatalukba az Egyházi Törvények 431. §. értelmében ideiglenesen megerősí­tettem. A jelen gyűlés irataihoz csatolt választási jkönyvek beter­jesztésével, az egyh. megyei gyűlésnek végleges megerősítésre ajánltatnak. Ráskó Mihályt szentai preoráns tanitó ur Magyar Peterdre elválasztatván, állásáról lemondott. Az igy megüresedett szentai, ugy szintén a már üresedésben levő nemesdédi, ötvös­kónyi, béczi, hetesi és a presbyterium megbízása íolylán a darányi másodtanitói állásra pályázatot hirdettem. Az eljárás folyamat­ban van. Mivel a béczi tanítói állomás javadalma az 1893. évi köz­igazgatási hatóság felszámítás szerint lakás nélkül 333 frt 38 kr. tehát 66 frt 62 krral kevesebb, mint a törvényben megállapított

Next

/
Oldalképek
Tartalom