A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1885. április

- 12 — tem, um. min. elnök ur azon nagybecsű nyilatkozatára támaszkodva hogy addig is, mig a fenti forrás megnyílnék számunkra, valamely más alapból reményi segélyt nyújthatni, megújítottam a Bujano­vicsné szül. Kuppy Mária hagyatékára utalólag még 82-ben bea dott folyamodványomat, 10 ezer forintot kérve ama hazafiúi s köz jótékonysági czélokra tett alapítványból a gymn. tőkéje növelésére 5 ezer frtot a köztartás alapjára. S az őszi konv. ülés alkalmával min. elnök és kerületi fő­gondnokunk ő nagyméltósága mind a két összeget teljességében a daruvári 2000 frt iskolai alapitványnyal együtt magában fog­laló itt felmutatott eredeti adomány leveleket főt. püspök urnák kegyes volt személyesen átadni, és én szerencsés lehettem főt. püspök urunktól atyai jókivánatának előtte is kedves tanintéze tünkre áldólag átadása mellett átvehetni, magát a szép adományt pedig szintén ő nna. a ministereluök ur szívességéből az adományo­zottak között tek. Szabó Kálmán úrral, ki az e tárgyban Budapestre tett uti költségét sajátjából fedezni szíveskedett, elsőkül fölvehetni. Sürgős kötelességemnek ismertem ugyanezen szép adományt még a konv. ülés alkalmával min. elnök ur ő excellentiájának a nt. egyházmegye nevében előlegesen megköszönni, a továbbira nézve határozni fog az egyházmegye hálaérzete. Nem mulaszhattom el megemlíteni, hogy a középtanodai tankerületi min. megbízott Mészáros Nándor ur esetleg épp akkor jelent meg csurgói gymnásiumunk megtekintésére, a midőn a kán. visita alkalmával én is a gymn. előadások megtekintésére tűztem ki határidőt, vele és az ig. tanács úrral, ki a min. megbizote nál az intézet bemutatása végett jelent meg, egy napon át együtt­hallgattuk az előadásokat. S bár általában intézetünk haladó irányával megelégedve s iránta jó véleményt mutatott tankerületi felügyelő ur, nem mulasz­totta el még egy tanerő beállításának szükségességét is hangsúlyozni. Ide tartozik, hogy felemlítsem, miszerint a tanitó képző inté­zetben az ev ref. növendékek vallástani órái 2 ről 7 re emeltetvén a kormány által s a volt vallástanár ur oly számos tanórát adni nem vállalkozván, a közgyűlés további rendelkezéséig jónak láttam a tanórákat a gymn. vallástanár úrra bizni, a nm. ministeriumtól pedig a 7 tanóra dijjazásra az eddigi aránynak megfelelő összeget kérelmezni. -

Next

/
Oldalképek
Tartalom