A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1880. március

ván-féle gyára, perirat felkutatása. — Inkén az uj iskola épités elhanyagolása s káros következményeinek elhárítása, —• Nagy­Bajomban a gondnoki hivatal betöltése tárgyában ; azt tartva a vi­sitatio leggyakorlatibb módjának, akkor látogatni meg egyik-másik gyülekezetet, a mikor égető baj enyhítése, vagy valamely ünnepé­lyes alkalommal a kedélyekre hatás szempontja igényli. Az aug. gyűlés óta beérkezett hozzám 350 ügyirat, melyek kö­zül elnökileg elintéztetett 220; kerületre tartozó 11; törvényszékre tetetett át 4; a többi közgyűlési tárgy. Ezen ügyek intézése végett elküldetett 733 levél, melyek kö­zül VIII. körlevél, 31 a superintendensi hivatalnak, 80 az e. megyén kívülre küldetett. Egyházi életünk nevezetesebb mozzanatai: A lelkészi körök s az egyházmegyei énekegylet működése meg­indult; több tárgyábani beadványaik tanúskodnak róluk. A daruvári egyház érdekébeni gyűjtéshez — a belügyminisz­térium engedélye alapján — minden intézkedés meg lett téve; azon­ban ez ínséges évben nem akarván koczkáztatni az eredményt, a gyűjtés nem kezdetett meg: kérem annál fogva a közgyűlés intéz­kedését ujabb engedély kieszközlése s annak minél hatályosabbá tétele tárgyában; miután az itt felmutatott, bár szerény épületterv kivitele 4—5 ezer frt egybegyűjtését igényli. A kutasi gyülekezet lelkészi állomása Peti Lőrincz urnák büriisi leik. állomására átmenetele folytán tényleg megürülvén: a lelkész­választás elrendeltetett e hó 13-ára s a választási törvény szabvá­n - ainak tiszteletben tartása mellett meg is történt Simon Károly s. lelkész urnák elválasztásával. A választás feltételes megeríísitését kérem. A szennai és jádi anyakönyvekből egy-egy, pár évtizeddel ez­előtti születés bejegyzése elmaradván: vegyes bizottságilag beje­gyeztetett. Az összes egyházmegyénket érdeklő pénztárakat megvizsgál­ván, azokat rendben találtam; vannak azonban minden pénztárnak oly kötvényei, melyek mint már tavai is jeleztem, nem felelnek meg a biztonság igényeinek; mely hiány megszüntetésére még egyszer felhívom az egyházmegye figyelmét. Itt megérintem azt is, hogy a lelkészi gyám. behajtásomra bizott kötvény nélküli 1350 frt 39 krnyi követeléséből, a kedvezőtlen év daczára is, sikerült bezargatnom a pénztárba 610. frt 36 krt., foglalást tettem 54 frt 94 kiig; nyomós indokokra fektetett Írásbeli nyilatkozat alapján felfüggesztettem a végrehajtást a jelen gyűlés intézkedéséig 3 egyénnél 203 frt 23

Next

/
Oldalképek
Tartalom