A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1879. március
— 88 bizottságnak, á jesetle g, na ez óhajtott sikerhez nem vezetne, az oktatásügyi ministeriumhoz is felkérvén a közig, bizottságot, hogy eljárása eredményéről a b. somogyi ev. ref. egyházmegyét esperese útján értesíteni szíveskedjék. Ili. A mely iskola még eddig sincs ellátva tanszerekkel, s tankönyvekkel stb. a t. ü. biz. elnöke felhatalmaztatik, azok beszerzésére s az illető egyházaknak megküldésére megbízatván esperes úr, hogy azok árát az érdeklett egyházakon megvegye. 1Y. Meghagyatik a tanitó karnak, hogy a fólévenkint kiállítandó specimeneken a tananyagot részletezve tüntessék ki. Y. Az e. megyei népiskolai könyvtár leltár szerinti átvétele, úgy a több iskolakőrből a tanítóktól a könyvekre járó 20 krnak, — mi ezentúlra is kötelező, — beszámolása tekintetéből Paál Farkas úr elnöklete alatt a volt ós jelen t. ü. bizottsági elnökök, egyházmegyei számvevők, Orbán István, Szalóki Dániel urakból bizottság neveztetik ki, melynek kötelességévé tétetik a fentieket rendbe hozni; mi végett is felhivatik a volt t. ü. biz. elnök, hogy adatai megerősítésére nézve, a szükséges bizonylatokat előre szerezze be. — A bizottság jelentése ez őszi közgyűlésre váratik. VI. Az ismétlő iskolák növendékei, legalább egyszer tavaszszal, szigorlaton kivfll, nyilvános vizsgát is adjanak. VII. A t. ü. biz. elnöke megbizatik, hogy a hivatalához szükséges jelzett főkönyvet megrendelje. VIII. Verbai István úr okai ismert ügybuzgósága mellett figyelembe vétetvén, felmentetik a birság alól. A jelentés többi pontjai tudomásul vétetnek. Az iskola ügyet oly melegen felkaroló s azt minden ágaiban oly buzgalommal átölelő tanügyi biz. elnökének a közgyűlés elismerését nyilvánítja20. Felvétetett az em. tanügyi bizottság 1S79. évi febr. hó 17. tartott ülésének jkönyve, melynek