A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1878. június
- 27 sen, nem különben az iskolai mulasztásokból begyülendő büntetési összeg is felerészben e célra fordittassék; és az ekkóp állapított s állapítandó népiskolai könyvtárak feleíti felügyelettel a körfelügyelők megbízassanak, és a könyvjegyzéknek a körökbeni körzésére a t. ö. b. elnöke felkéretvén. A közgyűlés meggyőződve lóvén a nép iskolai könyvtárak eredményéről, de különben is a ministeri rendelet folytán, elfogadván a t. ü. bizottság javaslatát, azt határozati erőre emeli, meghagyván a kebelbeli egyházak presbitériumainak, hogy mint iskolaszék, e határozatot a tanitó urakkal egyetértve életbe léptessék. 5. Pontban a n- Kovács József által kiadott »egyháztörténet" cimü dolgozata, megbirálásával Barla József lelkész ós Szalóki Dániel tanitó urak meglévén bizva, miután bírálatukat mind ez ideig benem adták, véleményezi a t. ü. bizottság, hogy azt Bokor Sándor közvetítésével mihamarább a t. ü. bizottság elnökóhöz beterjeszazék, ki is a munkálatot láttamozás végett a bizottság több tagjaival közölvén, azt az ekerületi t. ü. bizottság elnökéhöz beterjeszthesse. Helyben hagyatik azon hozzáadással, hogy a birálat f. évi aug. 15-dikére nt. Horváth Mihály ekerületi t. ü. bizottság elnökéhöz, elmaradhatlanul a t. ü. bizottság elnöke által beterjesztessék6. Pontban Halka Istsván, Szabó József körfelügyelő urak által esperes úrhoz lemondásukat igazoló levelükre azon véleményét fejezi ki a t. ü. bizottság, hogy lemondásuk elfogadása esetében a Vili. körben Barla Szabó István, a IX, körben pedig Hampó Albert lelkész urak neveztessenek ki körfelügyelőknek. A lemondásukat igazoló körfelügyelő urak levelei felolvastatván, miután azt oly tényekkel indokolták, melyek a szabályrendeletek kényszerítő p.lkalmával kizárják, körfelügyelői tisztükről ezennel felmentetnsk s helyökbe a t. ü. bizottság által ajánlottak körfelügyelőkül kineveztetvén megerősíttetnek, miről is a t. ü. bizottság elnöke által értesitendők. 7. P. a. a t. ü. bizottság intézkedést kór a végett hogy a 3 évet betöltött tanitó ós világi tagjainak lemondásaik elfogadása s iletőleg azok helyébe új tagok választatásában mikópen járjon el ? Megbizatik a t. ü. bizottság elnöke, bogy a volt elnökkel magát érintkezésbe téve tudja meg, kik azok, kik e téren 3 év óta működnek ? s azok helyébe az illető körökben a választást rendelje el a ennek eredményét az em. közgyűléshez beteijeszsze. jegyzette: Hovottny Alajos, em. e. aljegyző. 7*