A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1877. június, 1877. július, 1877. szeptember
— iu — tott:• Halász Imre k. koráesii lelkész ur galamboki elválasztott lelkésznek ezennel megerősíttetik. 203. Az ekkép üresedésbe jött két u. m. dombéi és kis-kovácsii lelkész állomás betöltetését illetőleg. Esperes ur megbizatik, hogy a kellő törvényes előintózkedéseket elrendelni szíveskedjék. 204. Felvétetett a pettendi egyházban f. évi julius hó 29-dikén lelkészválasztáskor felvett j. könyv, mely szerint : „A pettendi gyülekezet jelenvolt választó, tagjai azaz 34 jogosult választi következő nyilatkozatot tettek : A múltkor megejtett papválasztás megerősítése, vagy törvénytelennek kijelentése, egyházmegyei közgyűlés joga : úgyde a közgyűlés e tárgyban nem nyilatkozott, ésigyazt nem tudjuk, töivénytelen-e a választásunk, vagy nem ? s igy választásba nem bocsátkozunk. Kérjük a t. küldöttséget, hogy a papválasztásra nézve, mást nem tehetünk, mert ha törvénytelennek mondja a közgyűlés, jogunkat elveszteni nem akarjuk-" A jelenvolt küldöttség figyelmezteté a pettendieket arra, mely szerint a consistorium jogosan járt el, és hogy a pettendi választás törvénytelen volt, mert különben a kiküldöttség Pettenden megjelenése fölösleges lett volna. Ezen kijelentésre a kiküldöttségnek azt jegyezték meg a pettendiek, hogy ők roppant elfoglaltatásuk miatt rendes lelkész után nem járhatnak. Ezek folytán a választás megnem történhetett, igy hát a consistorium jogai közé ment vissza a lelkészség betöltése. Miután a lelkészválasztási szabályzat a történt választások elbírálását, megerősítését, vagy megsemmisítését az egyházmegyei hatóság jogköréhe tartozónak nyilványitja, s csak egyes visszaélési esetekben szükségelt Ítélet hozatalt nelyezi a consistorium jogkörébe át: ennélfogva jelen k. gyűlés rendeli el hatósági jogánál fogva az uj választást — se végzése foganatosításával esperes urat megbízza. 205. Olvastattak a nagy-korpádi és inkei egyházaknak az államsegélyért benyújtott folyamodványaik. A két egyház kórelme pártolólag felterjesztetik a ft. e. kerületre. 206. Olvastatott a csurgói gyinn. iga g. választmányának az 187 6|7*tanévi juli 25 — 30 napjain tartott vizsgákróli következő jelentése: „A csurgói gymn. igazgató bizottsága az 187 6l7 évi tanfolyam bevégzése után juli 25 —30 napjain tartott közvizsgák alkalmával teljes számmal megjelent Csurgón, a közvizsgákon szerzett tapasztalatait, észrevételeit általánosságban terjeszti az egyházraegye k. gyűlése eleibe, általánosságban terjeszti pedig azért, mert a csak most megalakított bizottság nem érzi magátjogositottnak az intézetnek beható előismerete nélkül haladást, maradást hanyatlást mérlegelő részletes előterjesztést tenni. Örömmel s a megnyugvás szavaival adja elő az ig. bizottság a csurgói gymnásiumban szerzett tapasztalait a tanügy állását illetőleg, többi tanintézeteinkhöa viszonyítva, mert a tanárok részéről a tanórák szorgalmasan megtartatnak, a növen-