A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1876. március, 1876. május
— O U választmányt ezeti birtok feletti intézkedésre. A választmány e felhívásra Máté Lajos urat megbízta s teljesen felhatalmazta, hogy az eddigi bérlőtől Schőn Lázártól a gy. melléki birtokot a bemutatott leltár és saját tudomása alapján átvegye, az átvételkor netán mutatkozó hiányokra nézve a szerződés értelmében intézkedjék, az átadást az uj bérlőnek Szente Gyulának kétpárban készítendő nj, világos és teljes leltár mellett eszközölje. E czélra kézbesittettek Máté Lajos urnák a bemutatott leltár a Schőn'féle szerződés Szente'féle szerződés egy példánya. Az intézkedés tudomásul vétetik. 61. Ugyancsak a választmány a gy. melléki birtokra nézve fölemlíti, hogy bár annak a gymnasium nevére leendő átíratásával Lánzó szigetvári ügyvéd ur már ez előtt 14 évvel megbízatott, még máig sincs az iskola nevén, — s ennek folytán a birtokból eladott ház vételárát vevő Tóth József ur nem fizeti. Melyhez képest Máté Lajos urat a választmány megbízta és fölhatalmazta, hogy a gy. melléki birtoknak a gymnasium nevére leendő átkebleztetését vagy Lánzó ügyvéd által, — vagy ha ez az ügyet most is halogatná, tőle az erre vonatkozó okmányokat elvéve, más ügyvéd által mielőbb teljesíttesse, s ez által tegye lehetővé hogy Tóth József ur is a gyrnnásiumtól vett házat saját nevére irathassa, — egyszersmind kézbesittetett Máté Lajos urnák a gymnásium és Tóth József ur között kötött adás vevési szerződés két példánya. A választmány eme intézkedése helyben hagyatik. 62. Mégis a válsztmáuy 3 j. k. p.a. jelenti, hogy az 1875 Sept. Kadarkuton tartotta, gyűlés 146 sz. végzésével Héjas tanár ur által lakházánál kért, s általában az összes tanári lakoknál netán szükséges reperatiók elintézésével bízatván meg, a választmány intézkedését be nem várva Héjas tanár ur az általa kért átalakítást már megtétette, s a mintegy 40 frtra menő költséget az igazgatói gyüjtelékből ki is fizette. Erre megjegyzi a választmány, hogy bár a Héjas ur lakánál nem sürgős reperatis, hanem kényelmi s tetemes összegbe kerülő átalakítás eszközöltetvén, annak előre lett megkészittetését nem helyeslé ugyan, mindazáltal a költséget utólagosan utalványozta. A tanár urak mindegyike pedig fölhivatott, hogy adjon 1876 Február 15-ig részletes véleményt, illetőleg kimutatást arról, hogy az általa lakott ház miként lehetne ugy kireparalható, hogy azután 8 — 10 évigaz évenként tetemes összegeket fölemésztő aprólékos foltozgatás megszüntethető lenne. E véleményeket a választmány átvizsgáltatván, a tanári lakoknál, teendő kijavításokról 1876 ápril elejéig intézkedik. Tudomásul vétetik. 63. Gymnasiumi pénztárnok jelentvén, hogy néhány adós a kamatot megintés után sem fizeti: a választmány által utasíttatott, hogy a mely adós a másodszori megintésre sem fizet, annak kötvényét bepereltetés végett esperes urnák küldje meg. Az intézkedés helyeslőleg elfogadtatik. — 64. Olvastatott a választmány 5 j. k. pontja: Tudomást vévén a választmány