A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1875. március, 1875. április
UU Mely kérelemhez képest végzésileg kimondatik, miszerint a tényleges használatban levő temető a lelkész ur kizárólagos használatára, — a régi temető pedig a gyülekezet rendelkezése alá bocsájtatik, hogy azt mint kaszálót kezelje. 16. Az aszalói gyülekezet azért esedezik, engedné meg a Consistorium, hogy az eddig gazda számra adni szokott fa helyett a tanitó számára 50 kocsi fát adhassanak. Ha az aszalói gyülekezet az eddigi rendetlen fafizetést rendszeresíteni akarja, azt ne kocsiszám, de ölfában szolgáltassa ki, s ehhez a Consistorium is az ügynek megvizsgálása után hozzájárul. 17. Felvétetett t. Sarlós György patai lelkész ur folyamodványa, melyben kéri a Consistoriumot, hogy miután fixuin gabona fizetése az eddig gyülekezetében dívó azon gyakorlat után, hogy csak a házaspárok és finemen levő egyháztagok fizetnek — ki nem kerül: törvényszéki határozattal az eddig fizetésmentességgel biró és 12 éves korukat meghaladott leányokat is aránylagos egyházi adózás alá venni kegyeskedjék. Folyamodó lelkész ur kérelmét — azon okból, mert az a patai egyesült egyháznak belügye — a törvényszék nem teljesítheti. 18. Olvastatott a m.-ladi egyháznak pan.szlevele, melyben előadják, hogy a patosfai hivek, bár Patosfát „az lS6ß-ik év máj. 22-én Jákóban tartott Consistorium 9. p. szerint minden egyházi teherből ] lc rész illeti," az iskola fentartásához -azon okból, inert az felfogásuk szerint az egyházhoz nem tartozik — semmivel sem akarnak járulni. Ezzel kapcsolatban olvastatott a patosfai hivek neveben annak csak két tagja által aláirt kérelem, mely szerint Patosfát a ladi iskola föntartásához szükségelt minden tehertől — azon indokból, mert szerintök az iskola egyházhoz nem tartozik; mert a patosfai iskolának ^ telek birtoka közös, felekezetnélküli; mert a közös erdőből történik a tanítói fafizetés kiszolgáltatása; mert a patosfai iskola jókarban tartása szintén közös erővel történik; mert a ^ iskolatanitót illető teleknek adója községi közös pénztárból fizettetik; mert az iskolaköteles gyermekek nagy része a patosfai közös iskolában nyerik kiképeztetésöket — fölinentetésiiket kérik. Azon esetben, ha a patosfai hivek megyei tanfelügyelői bizonyitványnyal vagy is kellőleg igazolják, hogy a patosfai iskola községi iskola, s mind azon igényeknek, melyet a törvény megszab, megfelel: a m.-ladi iskola költségeihez járulástól felmentetnek, addig pedig inig fogalomzavarból csak közös iskoláró 1 beszélnek, a m.-ladi felekezeti iskola terheit viselni köteleztetnek. 19. Olvastatott Kovács Sebestény Gyula m. kir. tanfelügyelő urnák 94. sz. a. nt. esperes nrhoz intézett átirata, melyben a másod tanfelügyelő ur nála tett jelen