A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1875. március, 1875. április

- 36 — miként az csak névleg áll fenn; kéri ennélfogva Verbay arat, mint a ki sem képesítve nincsen, de még csak póttanfolyamra sem volt soha, s igy még reményt sem nyújt arra, hogy az igényeknek megfelelend, nyugalomba helyeztetni. Yégre, maguk a sző­lők folyamodnak, s kérik verbai urat, kitől a gyermekek csak durvaságot, tisztelet­lenséget tanulnak, elmozdittatni. Ezen vádak ellenében Verbai János tanitó ur t. se­gédgondnok úrhoz intézett folyamodványában, Begedi Lajos M.-Ladi lelkész urat bor­zasztó csendzavarással, lázitással, izgatással bujtogatással vádolván, felemlíti azon kö­rülményt is, hogy, esperes ur előtt, ki a canonvisitatiot személyesen végezte, a m. Ladiak ellene panaszt nem emeltek. — Ezen ügyiratokkal kapcsolatban olvastatott Barla Szabó József urnák, mint a tanügyi bizottság elnökének, és Szalóki Dániel tanitó urnák mint kiküldött társának, a mult 1874 évi őszi consistorium 25 j. k. sz. a. nyert kiküldetésük folytán, a m.-ladi iskolának általuk történt megvizsgálása érdemében tett jelentése ? mely szerint ők kifüggesztett leczkerendet találnak az iskolában, s nevezett tanitó ur ellen e részben csak az hozható fel, hogy a tantárgyak nincsenek órákra beoszt­va; továbbá találtak mulasztási naplót is, melyben kelleténél több is van bevezetve; s ezen naplót Il-od tanfelügyelő ur is aláirta. Hogy a gyermekek nagyobb részének tankönyve sincs, igaz, de az nem egészen Verbai ur büne. Taneredményről szósem le­het. Megkisérlették az olvastatást, íratást és számolást; a tanonczok az olvasás és Írásban gyengék, irásuk sincs a kellő fokra kifejlesztve, — de azért az eredmény semminek nem mondható. Megemlítik azt is, hogy az iskolában semmi szerelvényt, a gyermekeknél sem olvasókönyvet, sem palatáblát nem láttak. A felolvasottak komoly megfontolása után ítéltetett : Ámbár ugyan a m. Ladi iskolafelöl, mind az elöljáróság, mind a kir. tanfelügyelő ur, és a szülők részéről egyáltalában nem kedvező nyilatko­zatok történtek; azomban tekintetbe véve a megejtett vizsgálat eredmé­nyét, különösen azon körülményt, hogy a tanonczok nagyobb részénél tan­könyve sincs, mely a tanítónak semmiképp fel nem róható, s végre azt, hogy a vizsgálati jelentés szerint a tanirási eredmény semminek nem mond­ható : ennélfogva Verbai János tanitó ur in. Ladról ezúttal el nem mozdít­tatik, azon okból, mivel elömozdittatása a Canon visitátió alkalmával nem kéretvén, fenn álló statutuin szerint onnan el nem rendelhető; kötelezte­tik azomban az iskolai szabályok értelmében tanítani, vagy ha magát erre képesnek nem érzi, egy képesített segédtanítót tartani, azon hozzá adás­sal hogy ha egy év alatt taneredmény nem leend észrevehető, Verbai Já­nos tanitó ur ellen az egyházi törvénykönyv IV. cl. III. Can. kímélet nél­kül fog alkalmaztatni. A m. Ladi jelenvolt képviselőknek és elöljáróknak pedig feladatik, hogy az iskola felszereléséhez szükséges kellékeket megszerezvén, azokat tanitó urnák átadni kötelességüknek ismerjék.

Next

/
Oldalképek
Tartalom