A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1943. augusztus

— II — szükség van. Ahol csak módom van rá, mindenkor hangoztatni szoktam a magyarság és különösen a magyar reformátusság kii* lönböző részei közötti széttagoltság megszűntetésének és a szoli* daritás megerősítésének szükségességét. Különösen szükséges ez főleg erdélyi véreinkkel szemben- Az erdélyi magyarság volt valamikor a magyar nemzeti haladás zászlóvivője, a 'vallás* szabadság és az egyházak közötti egyenlőség megvalósítója. Az erdélyi magyarság e fontos hivatását folytonos harcok közepette teljesítette, amelyek nem engedték meg, hogy kellőképpen meg* szaporodjék és megerősödjék. Sajnos, a bécsi udvar ellenséges politikája és a központi magyar kormányrendszer rövidlátása a későbbi békésebb időkben sem nyújtott megfelelő segéd* ke zet a mindinkább terjeszkedő idegen nemzetiségek között a magyarság megerősödéséhez. Több mint két évtizeden át a ma* gyarság ez egyik legértékesebb részének a legsúlyosabb elnyoma* tás és keserű szenvedés jutott osztályrészül. A felszabadult ma* gyarságnak minden segítséget megadni, velük a testvéri szeretet minden lehető jelét éreztetni legelsőbbrendű szent kötelességünk. Akkor, amidőn mi a saját bajainkról, nehézségeinkről panasz* kódunk, gondoljunk arra, hogy vannak nálunk nehezebb sors* ban lévő testvéreink is, akik a segítségre még sokkal inkább rá vannak szorulva- Őket, az idegen elnyomás alatt kifosztottakat kötelessége a nemzet szerencsésebb részének minden lehető módon felkarolni, mert csak a még mindig veszélyeztetett szét* szórt magyarság megmentésével és megfelelő megerősítésével biztosíthatjuk kellőképen hazánk e rendkívül értékes területét. Nemcsak a történelmi múltban jelentett részünkre Erdély fel* becsülhetetlen értéket, de azt jelent ma is, kemény, a szenvedé* sektől megedzett, egységbe és összetartásba kovácsolt, kitartó, nehézségektől vissza nem riadó, hanem azokkal megküzdő népé* vei, az erdélyi építő és alkotó szellem által életre hívott intéz* ményeivel, természeti kincseivel és adottságával. Ennek az érté* kes földnek tekintélyes része fájdalom még mindig tőlünk elsza* kítva sinlődik. Bár szívünkhöz egyformán közel áll ezeréves ha* ránk minden része és hőn óhajtjuk, hogy annak minden da* rabja mielőbb visszatérjen hozzánk, ma is legfájdalmasabban érint bennünket a még elszakítva levő erdélyi részek sorsa, egyrészt, mert ott él ma is rabságban legtöbb magyar testvérünk, másrészt mert ott a legsúlyosabb az elnyomatás most is. Itt meg kell említenem egy szép szokást, melyet legutóbbi