A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1939. augusztus

— 12 — is és vele együtt azt is ravatalra fektették. Mint nagyjainknak igen tekintélyes számát, úgy Őt is református egyházunk adta nemzetünknek. Mint egyik legnagyobb nemzeti vértanunknak, sohasem szűnő kegyelettel kell áldoznunk emlékének. Az októberi lázadás után jött az a szégyenteljes korszak, amidőn lelkiismeretlen és elvetemült gonosztevők, Károlyi Mihály és társai vették kezükbe az ország kormányát. Ez a társaság akkor, amidőn még lett volna hozzá elég erő, nem védte meg az ország határait a betolakodó ellenséggel szemben, hanem még meg is akadályozta, hogy maga a lakosság védekezzék, sőt hazaáruló módon megnyitotta a határokat az ellenség előtt. A Károlyi-kormánynak volt köszönhető az ország feldarabolása. És utána jött a bolsevizmus, rablók és gyilkosok hordájának uralma, amely a kicsiny megmaradt országban is ki akart irtani mindent, ami szép, jó és nemes, meg akart semmisíteni minden erkölcsi és anyagi értéket, amely végpusztulással fenyegetett bennünket. Hála a jó Istennek, ez a rémuralom nem tartott sokáig. Most volt épen húsz éve, hogy a nemzet lerázta azt magáról és helyreállva a Csonkahazában a nemzeti kormányzat, megindulhatott az újjáépítő munka. Ez az évforduló a harmadik, amelyről meg kellett emlékeznem. Egy férfiúról kell szólanom. Egy férfiúról, aki ha tudna erről, megtiltaná nekem, akinek közismert túlzott szerénysége minden ünneplés elől kitér, aki magát a közélet legméltatlanabb munkásának tartja, akinél pedig érdemesebb, méltóbb, nagyobb értékű a magyar közélet terén alig akad, aki nekünk valóban hivatott vezérünk és akinél hivatottabb és igazabb vezér nem lehetne, akinek puritán egyéniségéből kristálytiszta jellem, mélységes keresztyén hit, apostoli buzgóság, törhetetlen akaraterő, páratlan bölcseség és tudás sugárzik elő. Balogh Jenőről kell szólanom, egyházkerületünknek és egyetemes egyházunknak mindnyájunk által meleg szeretettel és mélységes tisztelettel övezett főgondnokáról, illetőleg világi elnökéről, aki a jó Isten kegyelme folytán folyó év májusában töltötte be életének 75-ik esztendejét. Adjunk hálát a Mindenhatónak azért, hogy ezt a szép kort életerejének teljességében és szellemének bámulatos gazdagságában és frisseségében, tökéletes munkabírásában engedte megérni és azért is, hogy ezzel a kivételes férfiúval minket ajándékozott meg, hogy Őt a mi vezérünkül adta nekünk. Majdnem összeesik e fordulóval az a nevezetes esemény, hogy szeretett főgondnokunkat a szegedi Ferenc József tudományegyetem tiszteletbeli doktorává avatta. Forduljunk