A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1938. július

Tartalomjegyzék

— II. — zális*ügy befejezésének. Egyházi hatóságaink az ügyet állandóan napirenden tartják s az 1868. évi állapot visszaállítását szorgal* mázzák. A lelkészi nyugdíjintézeti törvény végrehajtása — amint ezt prófétai erő nélkül is megjósoltuk — úgy lelkipásztorain* kat, mint egyházközségeinket a romlás mélységébe taszítja. A leg* utóbbi időben érkezett hivatalomhoz a kimutatás az évenként, hat éven át fizetendő összegekről. Lehetetlennek látszik ilyerí megterhelés elviselhetése, kivált a családos lelkészek részéről. Meg kell figyelni, hogy mi történik azon vidéken, hol a nyűg* díjintézeti hátralékok most is toronymagasságban állanak. Ke* serves együttérzéssel tudok felsóhajtani: majd megsegít a jó Isten titeket is, kedves lelkipásztortestvéreim és meg fogja segíteni egyházközségeinket is a súlyos teher elviselésében. II. Ez év tavaszán csonka hzánk egy világra szóló, külső* ségeiben, méreteiben és fényében szinte túltengő kongresszus* nak, a római katholikus felekezet eucharistikus kongresszusá* nak volt szállásadója. Bizony, elámultunk a kifejtett pompa gazdagságán, melynqk láttára — világ szerint — szegényeknek éreztük magunkat, de a nélkül, hogy irigység zaklatta volna lelkünket. Hitvallásunkat sértő szó ugyan nem hangzott el; bár attól tartanunk lehetett. De, kénytelenek voltunk és vagyunk megtagadni beleegyezésünket azon kinyilatkoztatásoktól, melyek országunkat — a régi nóta szerint — »Mária országának« s egész lakosságát római katholikusnak deklarálták. Egyszerűen nemlétezőknek tekintettek ;bennünket! Nem volt kifogásunk ellene, hogy bőségesen ragyogott az arany és a bíbor annak teste imádására, kinek nem volt, ahol fejét lehajtsa. De sokunknak nagyon bántotta hazafias érzését, hogy a minden magyar hazafit egyaránt mélyen érdeklő nemzeti oltárra, a mii* léniumi emlékműre építették meg a főoltárt, amivel talán jelezni akarták Mária országának teljes egészében tényleges birtokba* vételét. Tanulhattunk azonban követendő példát is. A bátor és tartózkodás nélküli nyilt vallástételt, aminek alapján meg* kérdezhetjük magunkat, a lelkünket, hogy voltunk*e, vagyunk*e mi, a hitvallók és vértanuk utódai ilyen bátor hitvallók? Meg* magyaráztuk*e híveinknek ilyen bátran, habozás nélkül a kon* gresszus lelki értelmét és mélységét, párhuzamba állítva hitval* lásunk tanításaival? Aki nem tette, illesse váddal önmagát, mert a mai újságolvasó világban kiszolgáltatta hiveit az álmél*