A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1938. július

- 42 ­járulékok kamatmentes fizetésének határidejéül július 1. helyett november állapíttassák meg, — ennek törvényes akadálya nincs, mert a július 1. határidőt a konvent szabályrendelete állapí­totta meg, az pedig a IX. tc. 42. §-a szerint módosítható s most módosítandó is, mert, ha terhes volt falusi gyülekezeteinkre és lelkipász­torainkra a régi terheknél is a július 1. határidő, a mostani terheknél elhordozhatatlan és igaz­ságtalan ; b) az egyházak katasztrófájának elkerülé­sére, miután egyetlen kebelbeli egyház sem ké­pes a megnövekedett teher megfizetésére s nem is igazságos, hogy a teljes egyházi életért nagy és erős egyházaknál sokkal több terhet hordozó egyházaink ugyanannyi terhet hordozzanak a nyugdíjintézetnél, mint a nagy és erős gyüleke­zetek, kéri az egyházmegyei közgyűlés, hogy maradjon az egyházakra nézve az eddigi 2% fenntartói járulék, a többi helyett léptettessék életbe a VIII. tc. 5. §-a s az így befolyó összeget a közalap nyugdíjintézeti járulék címen adja át az országos lelkészi nyugdíjintézetnek, — ez már törvényváltoztatás, amire azonban feltétlenül szükség van, így tehát a IX. tc. 37. §-a alapján kéri a legsürgősebb zsinattartást. 21. Az egyházmegye esperese jelenti, hogy a köz­alapi bizottság a közalap 1937. évi egyházmegyei szám­adását megvizsgálta, azt teljes rendben találta. Hátra­lék nincs. Reformációi emlékünnepi perselypénzt csak pár helyről küldetett be. Esperes jelentését arról, hogy a közalapi bizottság a közalap 1937. évi egyházmegyei számadását megvizsgálta, s azt teljes rendben találta és hogy hátralék nincs, egyházmegyei közgyűlés amidőn örvendetesen tudomásul veszi, egyben a lelkipásztorokat figyelmezteti az E. T. VIII. tc. 7. § d) pontjában meghatározott köte­lesség teljesítésére. 22. Az egyházmegye esperese jelenti, hogy a lel-

Next

/
Oldalképek
Tartalom