A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1935. július

— 17 — másik, egyik pótolja a másikat, tehát ha az egyiket megkötik: akkor a másik elmaradhat. Az ilyen értelemben meghozott törvény gyengítené az erkölcsi kötelezettség erejét, mely ma a házasuló keresztyének lelkében él. A csak polgárilag megkötött házasságok száma tehát feltétlenül emelkednék. A polgári házasságról szóló törvény eltörlését, vagy olyan értelmű módosítását tehát, amint azt a hercegprímás tervezi, nem helyeselhetjük és nem pártolhatjuk, mert ez a kivánt célt el nem érhetné. De más okból sem tartanánk ezt kívánatosnak. A polgári házassági törvényt annak idején nem egyházellenes szabadkőműves tendenciából alkották meg, hanem nemzeti szempontból. Az anyakönyvvezetés bizonyos egyházak kezében nem volt biztos helyen; voltak nemzetiségi egyházak, voltak egyházak, mint a zsidó egyház,, amely nem vezetett pontos anyakönyvet, katonaszabadításra és az egyéneknek más célból való elbujtatására használták fel ezeket. Ezért volt szükség az egységes, országos nyilvántartás jellegével biró anyakönyvezetésre, mert hiszen az államnak minden polgáráról joga van, sőt kötelessége is tudomással birni és annak élete folyását is ellenőrizni. Ma nincsenek ugyan nemzetiségi egyházak, de reméljük, hogy a jövőben még lehetnek. Az elfoglalt álláspontot és erősséget tehát feladni nemzeti szempontból sem volna célszerűi. A hercegprímás házassági javaslatainak törvényerőre emelése jogilag annak a nyilt és törvényes elismerését jelentené, hogy egy külföldi hatalom is jogosítva van Magyarország részére törvényt alkotni, mert hiszen a magyar házassági jog egy részét nyilvánvalóan a római pápa által kiadott Codex juris canonici szabályozná, mely ilyenformán egyenrangúvá válnék a magyar állami törvényekkel. A mi protestáns egyházi törvényeink, jól tudjuk, legfelsőbb államfői jóváhagyást igényelnek; ha a katholikus egyháíj törvényeit is a magyar katholikus egyház maga alkotná meg magyar szívvel és lélekkel; akkor ezek bizonyára a magyar viszonyoknak megfelelőbbek volnának és ez esetben sokkal könnyebb is volna a közeledés egymáshoz', A jelen körülmények között tehát állami szuverénitásunk megnyilvánulásának kell tekinteni a házassági jogra nézve fennálló törvényeinket és ezt a szuverénitást a különböző egyházak eltérő eljárásával és rendelkezéseivel szemben mint felsőbb és magasabb egységesítő erőt, feltétlenül fenntartandónak kell vélnünk a magyar állam tekintélye szempontjából is. 2