A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1934. július
— 21 — devecseri kir. járásbiró úr levezeti a zátonyról az egyházközség megfeneklett hajóját. A mult évben tárgyalt tapolcafői baptista bemerítés ügyében a pápai járás főszolgabírói hivatalától megnyugtató választ kaptam. Kedvezőtlen a helyzet a tápi gyülekezetben. Az ottani kántortanító a püspöki, az esperesi és a kir. tanfelügyelői hivatalnál úgyszólván egyszerre tett feljelentést lelkipásztora ellen. Folyó év április 25-én tárgyalta egyházmegyei bíróságunk az ügyet s a Ibiróság a lelkipásztort felmentette s a lelkipásztor által emelt viszontvádak és a presbitérium panaszai alapján a kántortanítót azon helyről elmozdításra Ítélte s hivatalától felfüggesztette. Fellebbezés alatt áll az ügy. A gyülekezet egységét azonban ez megbontotta s a felizgult tömeg — egy vasárnapi istentiszteletről kijövet a lekipásztornak útját állta s róla a palástot csak épen hogy le nem szaggatta. Űjabb botrányról nem érkezett jelentés. Elég fájdalmas azonban az a jelentés, hogy azóta kevesebben járnak templomba. Fájdalmas jelenség az is, hogy törvényes bíróságunk törvényes Ítélete felett u. n. népitélet kivánt felíilbirálatot gyakorolni. Az ajkai egyházközségben pedig a helyettes-lelkész változással jelentkezett némi zavar. Itt némelyek az egyházi főhatóság rendelkezését nem respektálták. Az ilyen jelenségekből azt a tanulságot vonhatjuk le, hogy ha már az egyháztagok féktelenkedésének nem tudjuk útját állani, az érdekelt egyházi tiszta viselőkkel szemben kell alkalmazni a törvény teljes szigorát. Egy-két kemény példa meg fogja óvni az egyházi rendtartás tekintélyét. A mihályházai egyházközségbe mult évi Ígéretem szerint kiszállottam. Az ügy tárgysorozatunk folyamán jő elő. Egészen az utóbbi napokban, a dudari egyházközségben, a folyamatba tett lelkészválasztással kapcsolatban, néhány ifjabb egyháztag részéről heves izgatás robbant ki a lelkipásztori díjlevél megcsonkítása érdekében, mivel a presbitérium az előbbi díjlevelet hiánytalanul kiadta. Ez azonban a lelkipásztorválasztás folyamatát eddig nem zavarta. Remélnünk kell, hogy ezek az élet múló jelenségeinek bizonyulnak. A törvény ereje, a szeretet lelke el fogja qszlatni e boi rongó fellegeket. 4. Iskolaügy. Az elemi oktatás ügye nehezen volt biztosít-