A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1934. július

- 13 — gazdag eredményeket ért el, nálunk csak lassan kezdte kibontogatni a maga szárnyait. A fejlődés azonban állandó és örvendetes volt nálunk is, főleg a háború utáni időkben. Ma már a Keresztyén Ifjúsági Egyesület munkája hatalmas terebélyes fává nőtt, mely megtermi a maga értékes gyümölcsért. Ezt a munkát a református egyetemes konvent újabban hivatalosan is a református egyház ifjúsági munkájának nyilvánította s ezzel jelentőségét emelte. Minden közület, minden állam és minden egyház, sőt még a politikai alakulatok is felismerték, hogy mily nagy érték rejlik az ifjúságban, mert jövendőjüket csak úgy biztosíthatják és építhetik szilárd alapokra, ha a jövő nemzedéket a maguk részére megtartaniok sikerül. Ezért kell teljes erővel támogatni nekünk úgy is mint hivatalos egyháznak, úgy is mint egyeseknek a Keresztyén Ifjúsági Egyesület által végzett ifjúsági munkát. Kérjük a Mindenhatót, adja, hogy a keresztyén ifjúsági mozgalom a következő fél évszázad alatt az eddiginél is nagyobD, hatalmasabb kifejlődéshez jutva minél gazdagabb eredményeket érhessen el és hogy arany szálaival behálózva a magyar református ifjúság százezrekre menő tömegeit, jobb, tisztultabb, Krisztushoz mindenben közelebb álló jövő generációt neveljen a magyar református egyháznak és a magyar hazának. Miként múlt évben előre jeleztem, országos zsinatunk mult év szeptember 14-én összeült. Hosszú, majdnem két évi várakozás után végre vissza érkeztek a kormányhoz felterjesztett törvénycikkek, azonban nem a biztosan várt jóváhagyással és megerősítéssel. Általános meglepetésre a kormány nagy csomó észrevételt tett a zsinat által megalkotott egyházi törvényekre és egész sereg módosítás eszközlése iránti kívánságát sorolta fel. E módosítások jó része csupán stiláris természetű, de vannak köztük érdembe vágók is, bár nagy részükben ezek sem nagyon lényegesek. Megütközéssel fogadták a zsinat tagjai a miniszteri leiratnak azt a kitételét, hogy a magyarosság szempontjából is kiván bizonyos stiláris módosításokat. E tekintetben, azt hiszszük, református egyházunk, a magyar irodalmi nyelvnek legrégebbi és leghűségesebb ápolója semmiféle kitanításra, vagy helyreigazításra nem szorul. Egyes helyeken eddig jól bevált kifejezések és megnevezések megváltoztatását kívánta a miniszteri leirat, mint p. o. az egyházi adóról szóló törvénynél az eddig mindenkor használatos és törvényeinkben szereplő »személyi