A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1933. július

— 7 — rendelkezésre ki lehetne mondani, hogy az csak a később meghozandó másik törvénnyel egyidejűleg fog majd életbe lépni. Ilyenformán a gyakorlati élet alapján a haladás kívánalmai szerint megalkotott egyházi törvényeink jóval hamarabb lennének az életnek átadhatók. Sajnos, a súlyos gazdasági válság, melyben évek óta vergődünk, még mindig nem látszik szűnni, sőt annak hullámai mind szélesebb körökbe csapnak át és elöntik a világnak általuk előbb még megkímélt területeit is. A vén Európa után elérte végzete a boldog új világot, Amerikát is, ahol a gazdasági bajok, az értékesítési válság, a munkanélküliség és a dollár hanyatlásía szintén bekövetkezett. Nem kárörömmel mondjuk ezt, de mégis meg kell állapítanunk, hogy az osztó igazság elve érvényesül abban, hogy a világ népeinek bajában és szenvedéseiben a leghatalmasabb, a győzők, a megingathatatlannak tartott, nagy vagyon birtokában levő nemzetek is osztozkodnak immár, azokban a bajokban és szenvedésekben, amelyeknek kútforrását ők ásták meg a nemzetek másik felére rákényszerített szerencsétlen békediktátumokban. Ami a speciális magyar gazdasági helyzetet illeti, ebben némi enyhülést hoztak a mult évi viszonylagos jobb termés, bár az értékesítési viszonyok tovább romlottak is és egyes felsőbb intézkedések, mint p. o. a kamat maximálása és az adósvédíelm'í rendelkezések. Ezzel szemben azonban állnak az újabban megnövekedett adóterhek és az adókivetéseknek és behajtásoknak a közönség jogos érdekeit nem mindig szem előtt tartó volta. A helyzet úgy a magánosokra, mint a közre és a közintézimé'nyekre nézve is általában súlyos ma is; így rendkívül súlyos az egyházunk tagjaira és magyar református egyházunkra nézve is. Egyházi segélyeinket a mult évben szállították le lényegesen és pedig nemcsak az adócsökkentési segélyt, hanem a többi segélyeket is, különösen a különböző középiskolai államsegélyeket, ami szintén igein érzékenyen érint bennünket, mert hiszen az elmaradt összegeket más módon kell pótolni. Egyházkerületünkre nézve ez különösen a nőnevelői-intézetnél jeleint óriási nehézséget és ez teszi lehetetlenné, hogy az internátust tartásdíjakat oly mértékben csökkenthessük, mint azt a mostani gazdasági viszonyok és a taníttató szülők teherviselő képessége megkövetelnék. A csökkentés nem kímélte meg a lelkészi korpótlékot sem, a megélhetés nehézségeivel, sőt egye-