A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1932. július

— 6 — telített markáns egyénisége kell, hogy tiszteletet parancsoljon mindenkinek, még ellenfeleinek is. Egyházunk nagy érdekeinek soha el nem némuló, hanem mindenkor bátor szókimondó szószólója ő. Kérlelhetelen bátorsággal és egyenességgel mondja ki és hangoztatja mindenkor a mi igazságunkat. Arra az erdők sűrűjéből magasan kiemelkedő és minden viharral büszkén dacoló megingathatatlan tölgyre, arra a sziklaszilárd, bevehetetlen várra, melynek faláról minden támadás visszapattan, amelyet az ő egyénisége képvisel egyházi életünkben, nagyon hosszú időkön keresztül lesz még szükségünk. Indítványozom, hogy legmagasabb kitüntetése alkalmából a legmelegebb szeretettel és mély tisztelettel üdvözöljük Baltazár Dezső püspök úr őnagyméltóságát, kérve a jó Istent, tartsa meg az ő hatalmas egyéniségét^ és páratlan munkabírását magyar hazánk és református egyházunk részére beláthatatlan évek hosszú során keresztül. Kötelességemnek tartom, hogy megemlékezzem itt egyetemes konventünk és zsinatunk másik, immár a közelmúltban távozott, érdemekben gazdag elnökéről, Dókus Ernő őnagyméltóságáról is. Egyházunknak ez az Istentől megáldott, kivételes tehetségekkel rendelkező munkása az egyházi tisztségek összes fokozatain keresztül emelkedett egyházi életünk legmagasabb polcáig. A régi nagy egyházi vezérférfiak és ősök méltó utódja ő, a nemes veretű, puritán gondolkozású, mélységes egyházias érzéssel telt, egyenes vágású, tiszta jellemű, egyszerű, de azért előkelő gondolkozású magyar református ember tipusa, akinek egész lényéből meleg szeretet és derű sugárzik ki ugyanakkor, amidőn agyának minden gondolata egyházának nagyfontosságú, életbevágó problémáinak van szentelve. Méltó és kiváló vezére volt hosszú időkön keresztül magyar református egyházunknak, akinek kedves és tiszteletreméltó egyénisége parancsolólag hivja ki a feléje áradó őszinte igaz és meleg nagyrabecsülést és szeretetet. Mint a zsinat elnöke, magas kora dacára, fiatalokat messze felülmúló, sőt megszégyenítő szellemi frisseséggel vezette mindig a zsinat gyakran nagyon is hosszúra nyúlt vitákkal teljes tanácskozásait. Amit mondott, az mindig súlyos volt, minden szava aranyat ért, beszédei egyenesen klasszikus remekművek. Folyó év február havában töltötte be életének nyolcvanadik esztendejét, teljes szellemi és testi erőben. Sajnos azonban ezt követte április hóban főgondnoki méltóságáról és ezzel együtt konventi és zsinati elnöki tisztségéről való lemondása is. Lemondó levele hivő kálvi-