A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1931. július

— 71 — helyen 88 P-t. Általában a szociális és belmissziói működés terén haladás észlelhető. Bizottság a jelentést tudomásul veszi s az egyház­megyei közgyűléshez való felterjesztését elrendeli. 3. Ölé Sándor indítványozza, hogy nagynevű püspökünk, Tóth Ferenc lelkipásztori naplója a Dunántúli Protestáns Lap­ban leközöltessék s erre felkéressék dr. Tóth Endre theol. akad, tanár úr. • Bizottság az indítványt elfogadja s az egyház­megyei közgyűlés elé terjeszti. Kmf. Bolla József Jakab Áron előadó, a bizottság jegyzője. esperes, a bizottság elnöke. Egyházmegyei közgyűlésünk a belmisz­sziónak erősítése végett szükségesnek tartja, hogy Tóth Ferenc püspöknek a belmissziói munkákra vonatkozó naplói a Dunántúli Pro­testáns Lapban leközöltessenek, melynek kivi­telére tisztelettel felkéri dr. Tóth Endre theol. tanár urat. Ugyancsak szükségesnek tartja, hogy egyéb egyháztörténeti vonatkozású köz­lemények megjelenhessenek. E végre szüksé­gesnek tartja a Dunántúli Protestáns Lapnak terjedelmesebbé s egyben olcsóbbá tételét, hogy munkálkodni akaró és tudó lelkészek, tanárok, tanítók, világiak számára tér álljon rendelkezésre. Hogy a lap világi intelligen­ciánk által is megkedveltessék s dacára na­gyobb terjedelmének, megolcsóbbodjék. — Akarja, hogy a munkálkodni akaró lelkészek, ne legyenek kénytelenek más irányú egyházi lapoktól munkájuk számára egy kis tért fél év számra koldulni. Fielhivással fordul azért az összés egyházmegye, fölirattal az egyház­kerület világi vezetőihez, hogy a Dunántúli Protestáns Lap előfizetői közé szíveskedjenek belépni s felkéri az egyházkerületi közgyűlést, mint a Dunántúli Protestáns Lap tulajdono­sát, hogy a lapnak ily irányú fejlesztésére s

Next

/
Oldalképek
Tartalom