A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1931. július

— 13 — törvényjavaslat kétségkívül arra törekszik, hogy a mainál emberségesebb megélhetést biztosítson az élet munkájában kifáradva pihenni térő kiérdemesült lelkészeink, továbbá az Ur által magához szólított lelkipásztorok hátramaradt családtagjai számára. Főleg az özvegyek és árvák ellátására vonatkozó rendelkezések jelentenek nagy lépést a méltányos megélhetés biztosítása felé; az árváknál igen helyes és méltányos az a rendelkezés, hogy nincs kimondva az, ami a régi törvényben volt, hogy hat árvánál több egy családban sem kaphat segélyt, ami kétségkívül nagyon helytelen rendelkezés volt, hanem a segélyben minden árva részesülhet, tekintet nélkül azok számára; nagyon helyes, hogy ez a segély nem fix összegben van megállapítva, hanem az anyia gyámdíjának bizonyos hányadát képezi. A lelkészeknél is helyes és méltányos, hogy már öt évi szolgálat után megnyílik a nyugdíjjogosultság is ép úgy, mint más köztisztviselőknél. Ha a törvény végrehajtásához a szükséges erő is meglesz, úgy kétségkívül örvendetes javulás fog mutatkozni, bár kielégítőnek és tökéletesnek ez távolról sem lesz mondható. A baj csak az, hogy az anyagi erő előteremtése óriási nehézségekkel jár. A közalap által juttatott 15<>/o-os, avagy esetleg ennél magasabb hozzájárulás is alig jelent lényeges segítséget; itt igazán és feltétlenül csak az államsegély jelentékeny felemelése segíthetne gyökeresen. A nyugdíj intézeti járulékokból az eddiginél kétségkívül lényegesen magasabb összegeknek kell befolyniok, azonban éppen ezeket a járulékokat, amelyek a múlthoz képest nagymértékben emelve lettek, nagyon nehezen elviselhetőknek kell tartanom azokra nézve, akik ezekkel meg lesznek terhelve. A tagsági díj a tag javadalmának 3

1/

2o/

0-a volt eddig és most 50/0-ára emeltetik fel. A mai sanyarú világban, amidőn lelkészi karunk oly súlyos gondokkal, a megélhetés nehézségeivel küzd, ez az emelés nagyon súlyosan érezhető lesz. De aránylag még súlyosabb a fenntartói járulékoknak 5o/o-ban való megállapítása, amely az eddigi 2o/

0-nak két és félszeres mértékben való emelését jelenti. Igaz, hogy mindkét emelésnek meg van az indoka a nyugdíjintézet alapjának refundálásában, amelyre a nyugdíjintézet egészséges működésének biztosítása végett feltétlenül szükség van. Kérdés azonban, hogy miképen tudják majd ezeket a járulékokat a kötelezettek elviselni és hogy vájjon tényleg megérett-e már az idő az ilyen refundálásra. Mi, akik ismerjük a kicsiny és szegény egyházak nehéz anyagi hely-