A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1930. július

— 6 kozatos felkeresésére, sajnálatomra, négy esztendő volt szükséges. Mint egyházmegyénk életében jelentős eseményt fel kell említenem a soproni egyház végleges megalakulását és azt, hogy ez által anyaegyházaink száma eggyel megszaporodva, huszonnyolcra emelkedett. Miként a mult év december elsején lefolyt templomszentelési és lelkészbeiktatási ünnepélyen is tettem, melyen Püspök urunk kíséretében esperes urunkkal együtt én is megjelentem, e helyen is meg kell ismételnem azt a hő kívánságomat, vajha ez a végeken mindnyájunk örömére megalakult új gyülekezetünk a jó Isten segítségével minél szilárdabb és biztosabb léptekkel juthatna el a végleges és biztos megerősödéshez nemcsak magyar református egyházunk, de Magyar Hazánk javára is, melynek oly fontos őrhelyén nagy nemzeti szolgálatot is kell annak betöltenie. Református egyházi életünknek országos viszonylatban legfontosabb eseménye ez évben is az országos zsinat folytatólagos ülésezése volt. A zsinat idei harmadik ülésszakának főtárgyát az egyház alkotmányáról és kormányzatáról szóló törvénycikk megalkotása képezte. Az idevonatkozó törvényjavaslat előkészítése, rendkívül fontosságánál fogva, igen alapos és körültekintő munkát igényelt. Az előkészítés már a mult 1929. év elején megindult, mert hiszen az eredeti javaslatot már akkor összeállította az egyházalkotmányi bizottság, melyet azután, miként emlékezni méltóztatnak, a zsinat mult évi második ülésszakából az egyházkerületekhez és egyházmegyékhez leküldötte hozzászólás végett. Az egyházi önkormányzati szervek véleménynyilvánításának beérkezése után az egyházalkotmányi bizottság kétszer is összeült, a második alkalommal március elején, amidőn is három napon keresztül reggeltől estig tartó, csaknem szakadatlan munkával állította össze a zsinat elé terjesztendő végleges törvényjavaslatot. A bizottság tagjai rendkívül élénk részt vettek a munkában, melyből csekélységem is, mint a bizottság szerény tagja, igyekeztem kivenni a magam részét. A legnagyobb munkát azonban kétségkívül az előadó, szentpéteri Kun Béla egyetemi professzor, egyházi közéletünk e kiváló jeles munkása végezte, akinek a zsinat plénuma elé terjesztett végleges javaslat szövegezését is kellett végeznie, miként az előzetes javaslat szövegezését is már Ő végezte és aki különösen a rendelkezésre álló idő rövidségét és a törvényjavaslat anyagának roppant gazdag