A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1930. július

— 23 ­tőségére s gyülekezeteire, atyafiságos üdvözlettel vagyok Pápa, 1930. évi június hó 28-án, készséges hivük Dr. Antal Géza s. k. püspök. * * * 6. Ezek az úgynevezhető külsőségek elmultak, a virágok elhervadtak. Állandó nyomokat a Főpásztor által végzett lelki munka fog hagyni a gyülekezetekben. Püspök úr úgy az anya-, mint a leányegyházközségek templomában — a helyi lelkész által tartott legtöbb esetben szép alkalmi ima után — főpász­tori prédikációt tartott, a gyülekezetért imádkozott s arra fő­pásztori áldását adta. Takácsi, ez a közben, május 19-én rettene­tes tűzvésszel sújtott község és egyház sem maradt ki. Az előre megállapított időben ez egyházközséget is meglátogatta Püspök úr, diszkapuk helyett szenes, csonka fatörzsek, porig égett házak között, a legnagyobb csendben, pompa nélkül vonulván be oda kíséretével. Az utolsó zugig megtelt templomban hirdette Püspök úr a vigasztalás s reménykeltés igéjét, ami nem egyszer zoko­gásra késztette a megbántott szivü híveket. A szemek ragyogá­sából ki lehetett olvasni a felemelő hatást, melyet a lelkekből Püspök úr megjelenése s gyönyörű tanítása kiváltott. Imát — a helyi lelkész felkérésére — az esperes mondott. Az esperes és főjegyző különben — az egyházi épületek pusztulásáról szál­longó riasztó hirek hatása alatt — már a vész délestjén felke­reste az egyházközséget, a megdöbbentő látványtól reszkető szív­vel térvén meg onnan. Az egyház csekély kárt szenvedett. Ügyére a segélyosztás során kivánok visszatérni. Az anyaegyházközsé­gekben — a leányközségek presbitereinek is bevonásával — pres­biteri gyűlés keretében — az előre megküldött látogatási jegyző­könyv alapján megvizsgálta Püspök úr a gyülekezetek külső és belső állapotát. Különösen hangsúlyozta magtáralapításnak és énekkar szervezésének szükségességét. Örvendező szívvel hall­gatta a már létező énekkarok szereplését s a szép éneklés mun­kálására áldozatot is hozott, midőn Mezőőrsön templomi har­móniumra 100 P, Tápon orgonára 100 P, Rédén orgonára 100 P, Ajkán harmóniumra 100 P, Tósokon harmóniumra 100 P, Nyá­rádon orgonára 100 P kegyes adományt ajánlott fel, melyekért az egyházmegye nevében is kifejezem hálás köszönetünket. A tanácskozások során a szükséges utasítást minden irányban meg­adta. Több helyen teljes elismerését fejezte ki a tapasztaltak felett, ami — természetesen — örömmel töltötte el a lelkemet,

Next

/
Oldalképek
Tartalom