A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1929. július

— 40 — teveli, bakonyszentkirályi, cseszneki, rédei, pápadereskei, nemesszalóki, pápakovácsi, csöglei és nyárádi iskoláinkra vonatkozó mi­niszteri terv ellen, — mint amelyben feleke­zeti iskoláink s így közvetve református egy­házunk ellen intézett támadást lát, a felekeze­tek közötti egyenlőséget és viszonosságot megállapító országos törvény megtartását pe­dig nem tapasztalja, — egyházmegyei közgyű­lésünk minden erejével tiltakozik, tiltakozá­sát egyházkerületünk útján az egyetemes kon­vent elé terjeszti, s mély alázattal, legtelje­sebb bizalommal külön is kéri Püspök úr Öméltóságát ez ősi iskoláinknak s törvény­ben biztosított jogainknak megvédésére. Es­peres urat pedig felkéri, hogy magukat az ér­dekelt egyházközségeket is hivja fel ez ügy­ben nyilatkozattételre. Äd XV/. A mezőörsi lelkészi állás be­töltése körül tett esperesi intézkedéseket egy­házmegyei közgyűlés helyeslőleg tudomásul veszi; a mezőlaki és mezőörsi lelkészválasztá­sokat véglegesen megerősíti, Bujáky Miklós és Vikár Zoltán lelkész urakat szeretettel üd­vözli, életükre, munkájukra a mennyei Atya kegyelmét, segítségét és áldását kéri. A pápai egyházközség most már beikta­tott lelkészét, Ólé Sándor urat közgyűlésünk a szerető sziv melegével köszönti s imádkozó lélekkel borul az ég Urának zsámolyához, hogy a reá váró nagy küzdelmekben, súlyos kérdések megoldásában tegye szent lelkével törhetetlenné hitének erejét, megingathatat­lanná bizalmát, lángolóvá a lelkesedését, acé­lozza meg akaratát s láttasson vele elért sike­reiben sok nemes örömöt és boldogságot. A nyugalomba vonuló Balla Endre cse­tényi lelkész úrtól szeretettel vesz bucsut a közgyűlés, őszinte szívvel kívánva, hogy sok küzdelemben és megpróbáltatásban kifáradt,

Next

/
Oldalképek
Tartalom