A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1929. július

— 24 — milliárdos tóű-kölcsön, a kultuszkormány által 25 évre igért 5000 pengő évi építkezési segélynek megfelelő tőke már elfogyott s amint ott a mult év november 18-án végzett egyházlátogatáskor széllyelnéztem, úgy látom, hogy a rendelkezésre álló pénzből a templom nem fog teljesen elkészülhetni. És mindez történt anélkül, hogy az építkezést éveken át vezetett s az építési pénzeket kezelt gondnok csak egyszer is számot adott volna. Ugy, hogy ottlétemkor — az építési gondnok súlyos beteg lévén — senki sem tudott megfelelő felvilágosítást adni. Azóta állandóan szorgalmaztam a pápai illetékes lelkészi hivatal útján, sőt Püspök úr őméltósága útján is az építkezésről való leszámolást, annyival inkább, mivel az építőgondnok-pénztáros, köztisztviselő lévén, Sopronból elhelyeztetett. Végre a számadás ez év április hava közepén megérkezett hozzám, azt a soproni presbitérium és közgyűlés elfogadta és jóváhagyta. Elküldtem számvevőségünkhöz. Lehetetlen elhallgatnom, hogy egyházmegyénknek a státusház építése s az ingatlanok eladása elleni tiltó határozatát az eredmény teljesen igazolta. Az eredeti tervezetbe ugyanis 500 millió koronás, tehát 40.000 pengős kalkulációs hiba volt s ez most, e számadás során ismertetett be. Vajha ne úgy legyen, de bekövetkezhetik, hogy ez a hiba évtizedekre meg fogja bénítani soproni egyházközségünket fejlődésében, sőt félő, hogy létalapját támadja meg. Az egyházközség ügyeinek rendbehozására püspök úr őméltósága különös figyelmet áldoz, így van rá remény, hogy konszolidálódnak az anyagi viszonyok. Most követelésbe kell tennünk, hogy az egyházközség vagyoni mérlege teljes megvilágításban záros határidő alatt összeállíttassék és az esperesi hivatalhoz beküldessék. Sopronban és közeli vidékén 116 mindenféle iskolába járó tanuló van, akiknek vallásunkban tanításáról sok éven át nem történt gondoskodás. Püspök urunk, velem és az egyházközség gondnokával egyetértésben 1928 október 15-re hitoktató segédlelkészt rendelt oda Nyirő Károly úr személyében, aki a hitoktatást teljes buzgósággal és becsületes eredménnyel látta el s minden hónap első és harmadik vasárnapján, a kir. törvényszék esküdtszéki gyönyörű termében szépen látogatott istentiszteletet tartott. Itt szolgáltam én is. Az egyházközség a hitoktató fizetését egyéb nagy terhei mellett nehezen birta meg. Ezért püspök úr ezt az állást folyó évi június 30-ra beszüntette s a gyülekezetet rendes lelkész választására utasította, azon reményben, hogy a nyerendő kongrua és adócsök-