A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1928. július

— 14 — eredő két protestáns egyház a múltban is egymásra volt utalva és ha lehet mondani, úgy ma talán még jobban egymásra van utalva; érezni kell ezt mindnyájunknak, érzik ezt evangélikus testvéreink is nagyon jól. A közel múltban alkalmam volt az ág. hitv. ev. egyház több kiváló vezető férfiával beszélnem, akik a legteljesebb testvéri együttműködés alapján állanak és egyházukat ebben az irányban óhajtják vezetni. Ezzel kapcsolatban nagyon helyeslőleg, sőt elismerőleg nyilatkoztak nevezettek arról a dolgozatról, melyet a két protestáns egyház együttműködéséről két évvel ezelőtt készítettem és amelyet annakidejében az egyházmegyei közgyűlés az egyházkerülethez, az pedig a konventhez, illetőleg a közös protestáns bizottsághoz felterjesztett, amely tehát az evangélikus testvéregyház vezető férfiaihoz is el lett juttatva. Rám nézve rendkívül megtisztelő volt, hogy az evangélikus egyház vezető emberei éppen az én dolgozatomat tartják annak az alapnak, melyen a testvéri együttműködés megvalósítható. De ha lehet mondani, még nagyobb elégtételnek kell tartanom, hogy ők még annál is tovább óhajtanak menni, mert megvalósíthatónak tartanák akkori javaslatomnak azon pontjait is, amelyeket az egyházmegyei, illetőleg az egyházkerületi gyűlés akkoriban aggállyal fogadott és magáévá nem tett. Ebből én feltétlenül az idők jelét kell, hogy lássam, azokat az időket, melyek meg fognak győzni mindenkit, az aggályoskodókat a mi oldalunkon is arról, hogy evangélikus testvéreinkkel nemcsak a legteljesebb testvéri egyetértésben kell élnünk, hanem a lehető legszorosabb együttműködést kell velük kifejtenünk minden téren, mert csak így, egyesült erővel tarthatjuk fenn a magyar protestantizmus múltbeli fényét és erősségét és valósíthatjuk meg jövő feladatainkat. Ami a többi egyházakhoz, így az uralkodó róm. kath. egyházhoz való viszonyunkat illeti, nézetem szerint ennek is testvérinek kell lennie, hiszen a keresztyén egyház Krisztustól eredő fájának különböző hajtásai vagyunk. Sajnos, ez a testvéri viszony elég gyakran szenved megzavarást bizonyos, meggondolatlan, felelőtlen egyének részéről, sőt némelykor felelős állásban levő egyházi férfiak részéről is. Ezekkel az esetleges támadásokkal, bántó vagy sértő viselkedéssel szemben kötelességünk, hogy egyházunk igazát erélyesen megvédjük, önérzetünkön csorbát ejteni, bennünket mellőzni, háttérbe szorítani ne engedjük, minden tekintetben a keresztyén vallások egyenlőségének és viszonyosságának törvényes alapján állva, egyenlő elbánást és érvényesülést követeljünk magunknak. Vigyáznunk kell azonban, hogy mi is hasonló hibába ne essünk, a legnagyobb mértékben tartózkodnunk kell attól, hogy másvallásu honfitársainkat eset leg megbántsuk, vagy hogy bármi tekintetben is támadásba menjünk át. Amig az igazság és jog alapján állva védekezünk, addig erősen állunk, támadásba menve át azonban, mint gyen-