A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1926. július

— 8 — leteinek helyzetjelentését. A memorandumot az egyházmegye elnöksége át is adta folyó évi május 18-án Püspök úr őméltóságának, de nagy kedvetlenséggel fogadtatott; azért visszakértük, de vissza nem kaptuk; az egyházker. intézőbizottsági ülésén azonban nem tárgyaltatott. Ezen az intézőbizottsági ülésen különben — amint az a hivatalos lapban közöltetett is — az előbbi buzaadó ez újabb aranykoronás kivetéssel egyesíttetett s a mi egyházmegyénkre a két cim helyett egy összegben a főiskolai járulék 3600 aranykoronában állapíttatott meg, ami nagyjában megfelel a 2500 a. K -J- buzaadónak. Ugyanazon intézőbizottsági ülésen főtiszt. Püspök úr közölte, hogy a jövő pénztári évre (?) az adócsökkentési segély 35—40°/

0-ban valorizálva fog utalványoztatni. Jelentem, hogy a tegnapi előkészítő értekezleten főjegyző és számvevő megbízást kaptak, hogy a mult évi 2500 s a folyó évi 3600, együtt 6100 aranykoronának az egyházközségekre kivetése tárgyában tervezetet készítsenek s azt el is készítették s közszemlére kitették. Jelentem azt is, hogy egyházmegyei gondnok urunk e járulékok fedezésére, a mult s a folyó évre 10—10, együtt 20 millió koronát volt kegyes nagy áldozatkészséggel felajánlani. IV. A baptizmus. Mult évi rendes közgyűlésünk elrendelte, hogy a csetényi lelkész úr tegyen jelentést a baptisták számáról névszerint és életkor szerint. A jelentés szeptember elején beérkezett az esperesi hivatalhoz. Eszerint a kitérés elkezdődött 1911-ben és azóta, néhány esztendőt kivéve, meg-megismétlődött. Kitért összesen 46 felnőtt, 7 kiskorú ; összesen 53. Meghalt közülök 6, elköltözött 5, visszatért 2. A mult év augusztusában tehát 40 volt a számuk. Elég nagy szám és aggasztó, hogy 1924-ben 9 felnőtt és 2 gyermek tért ki tőlünk. A kitérések megszűnéséről tehát nem lehet szó 1 Többi egyházközségünkben e részben nincs nyugtalanító jelenség. V. Nyugalombavonulások. Egyházmegyénknek sok vonatkozásban kiváló érdemeket szerzett lelkésze: Vikár Vince tapolcafői kedves lelkésztársunk nyugalmaztatását kérte és azt az országos lelkészi nyugdíjintézeti végrehajtóbizottság, az egyházmegyei és egyházkerületi bizottságok véleményezése alapján el is rendelte folyó évi október 1-től kezdve. E derék lelkésztársunk évtizedeken át szolgálta nemcsak gyülekezetét, de egyházmegyénket is. Mint a kebelbeli lelkészi és tanítói gyámintézet pénztárosa, teljességgel szivén viselte a gyámintézet ügyét, fejlődését; mint aljegyző és