A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1925. szeptember

— 9 — képességük az akkorihoz képest nagy mértékben csökkent. Két­szeresen, sőt sokszorosan súlyosabb terhek nehezednek tehát a hivek vállaira, mint a régi időben. Ennek főoka az, hogy ma az egyház terheit úgyszólván teljesen az egyház tagjai viselik, mig a régi békeidőben az 1848.: XX. t.-c.-nek legalább részbeni végre­hajtása gyanánt ezen terhek egy részét az állam viselte. Az állami segítség úgyszólván teljesen megszűnt, vagy a minimumra zsugo­rodott össze. Ott van elsősorban a lelkészi kongrua, amely béké­ben is csekély volt ugyan, mert a lelkészi fizetés sem a lelkészi állástól megkívánt előképzettséggel, sem a lelkészi állás tekinté­lyével sohasem állott arányban, de még kevésbbé áll ez ma, amidőn lelkészeink a náluknál sokkal kisebb képesítést feltéte­lező állások betöltőinek is jóval mögötte állanak fizetés dolgában, a megélhetés pedig nehezebbé vált, viszont a lelkészi teendők is inkább megszaporodtak, mintsem fogytak volna. Megszűnt a lel­készi korpótlék is, amely semmivel sincs pótolva s ezáltal nincs fizetési előmenetel a lelkészek részére. Az adócsökkentési segély, mely szegényebb egyházainknak régi időben, törvényben biztosí­tott legfőbb segélye volt, úgyszólván teljesen megszűnt; ez külö­nösen legnagyobb sérelme, főleg kisebb és gyengébb gyülekeze­teinknek, amelyek a csekély lélekszám és gyenge anyagi erő mel­lett, csak igen nagy anyagi megterheltetéssel tudják magukat fenn­tartani, továbbá a városi gyülekezeteknek, ahol nincsen ingatlan vagyon és természetbeni jövedelem, amelyek szintén erejükön felül kénytelenek magukat megterhelni. De ott vannak az iskolai segélyek, a tanítói fizetéskiegészí­tések is, amelyeket az állam nagyon sok helyen csökkentett, sőt teljesen meg is vont, miáltal egyházközségeink egy része ismét nehéz helyzetbe sodródott. Sok helyen ennek következtében meg­szűntek iskoláink, igen sok olyan helyen, ahol azok több évszá­zados múltra tekinthettek vissza. Ezzel szemben súlyos terhet jelent egyházunk részére, a tanítói nyugdíjalapon való nagy össszegü, sokszor az egyház anyagi erejével arányban nem álló mérvű köte­lező hozzájárulás. Az iskolai államsegélyek megvonása folytán meg­szűnt iskolák nagyon sok helyen a leányegyházakban voltak, ahol praeorans tanítói állás van és ahol a tanító nemcsak a gyermekek oktatója, hanem a helyben nem lakó lelkész helyettese, a hivek lelki gondozója is volt, ahol tehát az iskola megszűnésével a hivek lelki gondozás nélkül maradnak. Itt érte legnagyobb sérelem egyházunkat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom