A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1925. szeptember

— 9 — képességük az akkorihoz képest nagy mértékben csökkent. Kétszeresen, sőt sokszorosan súlyosabb terhek nehezednek tehát a hivek vállaira, mint a régi időben. Ennek főoka az, hogy ma az egyház terheit úgyszólván teljesen az egyház tagjai viselik, mig a régi békeidőben az 1848.: XX. t.-c.-nek legalább részbeni végrehajtása gyanánt ezen terhek egy részét az állam viselte. Az állami segítség úgyszólván teljesen megszűnt, vagy a minimumra zsugorodott össze. Ott van elsősorban a lelkészi kongrua, amely békében is csekély volt ugyan, mert a lelkészi fizetés sem a lelkészi állástól megkívánt előképzettséggel, sem a lelkészi állás tekintélyével sohasem állott arányban, de még kevésbbé áll ez ma, amidőn lelkészeink a náluknál sokkal kisebb képesítést feltételező állások betöltőinek is jóval mögötte állanak fizetés dolgában, a megélhetés pedig nehezebbé vált, viszont a lelkészi teendők is inkább megszaporodtak, mintsem fogytak volna. Megszűnt a lelkészi korpótlék is, amely semmivel sincs pótolva s ezáltal nincs fizetési előmenetel a lelkészek részére. Az adócsökkentési segély, mely szegényebb egyházainknak régi időben, törvényben biztosított legfőbb segélye volt, úgyszólván teljesen megszűnt; ez különösen legnagyobb sérelme, főleg kisebb és gyengébb gyülekezeteinknek, amelyek a csekély lélekszám és gyenge anyagi erő mellett, csak igen nagy anyagi megterheltetéssel tudják magukat fenntartani, továbbá a városi gyülekezeteknek, ahol nincsen ingatlan vagyon és természetbeni jövedelem, amelyek szintén erejükön felül kénytelenek magukat megterhelni. De ott vannak az iskolai segélyek, a tanítói fizetéskiegészítések is, amelyeket az állam nagyon sok helyen csökkentett, sőt teljesen meg is vont, miáltal egyházközségeink egy része ismét nehéz helyzetbe sodródott. Sok helyen ennek következtében megszűntek iskoláink, igen sok olyan helyen, ahol azok több évszázados múltra tekinthettek vissza. Ezzel szemben súlyos terhet jelent egyházunk részére, a tanítói nyugdíjalapon való nagy össszegü, sokszor az egyház anyagi erejével arányban nem álló mérvű kötelező hozzájárulás. Az iskolai államsegélyek megvonása folytán megszűnt iskolák nagyon sok helyen a leányegyházakban voltak, ahol praeorans tanítói állás van és ahol a tanító nemcsak a gyermekek oktatója, hanem a helyben nem lakó lelkész helyettese, a hivek lelki gondozója is volt, ahol tehát az iskola megszűnésével a hivek lelki gondozás nélkül maradnak. Itt érte legnagyobb sérelem egyházunkat.