A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1921. június

— 5 ós mértékletes élet, nagy lelki erő kell. E lelki erőt a vallás, az Istenbe vetett hit adja. Igaz ugyan, hogy a hit Isten ajándéka; de az is igaz, hogy a hit hallásból vagyon, a hallás pedig Isten igéje által. „Hogyan is hinnének az emberek prédikáló nélkül?" Tehát prédikálni kell az isten igéjét! Ebben nincs is hiány; ha csak a beszédet nézzük, itt van közöttünk az istenországa. De az már nagy hiány, nagy hiba, hogy az igehirdetés úgyszólván eredménytelen. Ennek legnagyobb oka, hogy az életmód nem felel meg a beszédnek. Nem beszédben áll az istenországa, hanem a léleknek erejében; abban az erőben, mely a Jézust oda kötötte a mennyei atyához, oda az emberekhez; abban az erőben, mely földi bölcselkedés dacára az isteni igazság mellett megállani, — a fényes bűnöket a szenvedések útján is megvetni — a lelket a test felett úrrá tenni képesít s a szeretet munkáit az önfeláldozásig fokozza. A léleknek ez az ereje hiányzik a mai kor keresztyéneiből; hiányzik — tisztelet a kivételeknek — az igehirdetőkből is; s ez azért van így, mert egy emberöltőn át alig volt szó a lelkipásztorokban megkívántató alapfeltételről, a belső elhivatásról. Orvos, gyógyítsd meg magadat — mondja a gyülekezet —, azután láss hozzá, hogy másokat is meggyógyíts. Vigyázzunk, oda ne jussunk, hogy miattunk szidalmazzák a szolgálatunkat! Imádkozzunk és dolgozzunk! Közgyűlésünk örömmel látja, hogy hazánk ügyeinek vezető körei visszatérnek az evangéliumi örök igazságok alapjára; •de óvólag emeli fel szavát olyan törekvés ellen, mely a vallást a politika eszközévé akarná felhasználni. Jól tudja közgyűlésünk, hogy mindenekben nem lángol Pál apostol buzgósága, de kész annak megállapítására is, hogy az igehirdetés eredménytelenségének nem mindenkor az igehirdető az oka, s kifejezi azon reményét, hogy lelkészi karunk igehirdetése a maga