A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1915. szeptember

Tartalomjegyzék

- 5 — földön az idegen nemzetek előtt és itthon meg azon mesterkedtek, hogy mind mélyebb és szélesebb szakadékokat ássanak az uralkodó család és a magyar nemzet között. Hintették és ápolták a bizalmatlanság magvait fönt az uralkodó körében és lent a nemzetiségek közt. Most beteljesült rajtunk a zsoltáriró mondása: „Az igazakra világosság fénylik a sötétben: attól, aki kegyelmes, irgalmas és igaz". (112. Zsolt. 4. v.) A háború sötétjében ragyognak a magyar nép ősi erényei. A nagy és hű szövetséges szemei megnyíltak; fölismerte, hogy mi vagyunk az osztrák és magyar monarchia fenntartó oszlopa; hogy nagy tényező a mi hűségünk, a mi erőnk — ós erre bizton, bátran számíthat. Fölismerte, hogy nem üres beszéd, nem csengő-bongó frázis a mi ajkunkon a Szózat: Hazádnak rendületlenül légy hive óh magyar. A nagy világon e kivül nincsen számodra hely. Áldjon, vagy verjen sors keze: Itt élned, halnod kell. Német tisztek, a világ legműveltebb katonái ajkain közmondássá lett ez a fohász : „Az Isten büntesse meg Angliát, javítsa meg Ausztriát és áldja meg Magyarországot. Semmi kétség, hogy az ősz, öreg uralkodó boldog megelégedéssel tekint liű magyarjaira és hálakönnyek "közt vallja meg, hogy jelszava: „Bizalmam az ősi erényben" nem szégyenült meg, de megdicsőült e nehéz időben ! De felnyílt ós ránk irányult az egész világ szeme és csodálják fajunk kiváló testi és lelki tulajdonságait. A magyar név megint szép lett, méltó régi nagy híréhez! II. Az egyházlátogatást Yikár Vince főjegyző, Jakab Áron számvevő és Horváth Lajos lelkész urakkal végeztem. Általánosságban jelentem, hogy különös aggodalomra okot adó jelenséget sehol se észleltem, ha csak azt nem számoljuk ide, hogy Csetényben a baptizmus nem szünőfélben, de terjedőben van. Erről külön pontban teszek jelentést. Egy helyen a lelkész ós a tanító urak közt —