A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1915. szeptember

- 5 — pusztulást, gyászt hirdetnek; a mulandóság, az enyészet, a hasztalan törekvések siralmas énekét éneklik világszerte és rettentő szemrehányásokkal kinpadra vonják a lelkiismeretet. Es a bűnös ember gőgje nem ismer magábaszállást, bűnbánatot, megállást, könyörületet. Makacson ingerli sorsát még több pusztulásra; faja irtására. Új, meg új forrásait fakasztja a siralomnak, melyben már is milliók szive vérzik gyógyíthatatlanul. Hová tekintsünk, kihez meneküljünk, midőn a bizonytalanság felriadt tengerén egyre tombol a vihar körülöttünk? Hol a bölcs, ki rávilágít a menekülés útjára? Hol a jóság, ki a békesség olaj ágával a nyugalom csendes kikötőjébe vezetné hányt-vetett élethajónkat? Reád tekintünk; hozzád menekülünk bölcs és jó Isten. Hisszük, hogy a Te lelked most is ott lebeg e rémes világfelfordulás felett és jóságos kezed bizonyosságot, rendet és nyugalmat parancsol alkalmas pillanatban. Oh, hozd el mihamarabb ezt a pillanatot. A pillanatot, melyben szétröppennek a világba a béke szelíd galambjai a várva-várt olajággal! Óli, adj a népek vezetőinek bölcs és értelmes szivet; hadd érezzék át, hogy Te az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtetted és azt akarod, hogy mint egy családnak tagjai, mint a te édes gyermekeid egymást gyámolítva éljenek a nemzetek a maguk helyén, mit lakásukul kimértél. Támassz prófétákat, kik a mártírok eltökéltségével szemükbe mondják ellenségeink szenvedélytől elvakított vezetőinek: „Ti háborítottátok meg Izraelt". Végezz Istenünk egy új teremtést a lelkivilágban; a végnélküli, kimondhatatlan szenvedések tüzében olvaszd ki a nemtelen indulatokat, a gonosz vágyakat a szivekből és tedd azokat az Isten- ése mberszeretetnek äiZZci ci kiapadhatatlan áldott forrásává, amelyből gazdagon buzognak az alázatosságnak, a mások előmenetelén való örömnek, a szolgálatkészségnek, a mások terhe hordozásának, a testvériségnek magasztos erényei.