A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1911. július

— 4 -i számára, de második középkort nem fognak Magyarországon többé csinálni". Jól esett a vita folyamán mindezeket hallanunk, megtudnunk. De valatnikép el ne bizzuk magunkat; álomba ne merüljünk. A klerikálizmust az elért eredmények nagyon felbátorították; nagy önérzettel, kihívóan fújja a kürtöt: „szervezkedik a reákció ! Hát igenis szervezkedik. Sőt, szervezkedett. Sokan vagyunk már, kik nem ijedünk meg a reákció szótól . . . Egyházunk jogainak sérthetetlensége, hitbeli meggyőződésünk tisztelete a béke alapja. Hogy ezt a békét nem sikerült elérnünk, hogy fokozatosan kiszoríttattunk azokból a pozíciókból, amelyeken most egy törpe minoritás illetéktelenül terpeszkedik, hogy mi vagyunk a többség s mégis mindenütt csak adófizetők vagyunk, hogy nekünk már védekeznünk sem szabad s a történelem megcsúfolásával oda jutottunk, hogy a parlamenten kivüli szerveszkedés sikerétől függ a keresztény világnézet jogos uralmának megmentése Magyarországon — mindez elvette kedvünket nagyon a lehetetlen, a nemzetet megmérgező ál békétől, melyet bölcs tanácsokban osztogatnak." (Alkotmány, május 17.) Polónyi Gézához pedig egyre érkeznek az üdvözletek az esperességi kerületekből. Az is bizonyos, hogy a szabadgondolkodók is tovább folytatják romboló munkájukat. Ébren kell hát lennünk és összeszedett elmével vigyáznunk és dolgoznunk. Nagy gonddal kell ápolnunk másvallásu felvilágosodott gondolkozású hazafitársainkkal a jó viszonyt. Mindenek előtt pedig a magunk házában, udvarában kell jó rendet, tisztaságot teremtenünk, hogy még a kivül állók is megbecsüljenek bennünket érte. 2. Magunkra, a magunk háza tájára kell első sorban különös gondot fordítani; itt rend és tisztaság legyen mindenben. A lelkész, a tanító és családjuk hegyen épített város a gyülekezetben; léptennyomon megakad rajtuk a szem. De ugyanez áll a fokozatos képviselőtestületek tisztviselőiről, tagjairól, a közép- és főiskolák tanárairól is. Mily épületes dolog az, ha csak szépet, megnyugtatót, vonzót lát ott a vezetettek, a gondozottak serege ; milyen boldogan szemléli azt és akaratlanul is feltámad benne a vágy, bárcsak az ő élete, családi köre is olyan szép, olyan megnyugtató, olyan üdítő lenne ! De milyen romboló, milyen visszataszító, ha csak renyheségre valló rendetlenséget, nyomorúságot, békétlenséget,