A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1911. július

— 2 -i Csak azért idéztem e nagynevű politikus szavait, hogy rámutathassak arra, hogy még az előkelő, tapasztalt, kiváló politikai érzékkel biró férfiak közt is akadnak, akik vagy nem ismerik fel a helyzetet, vagy ha felismerik — valami, előttük nagyobbnak látszó érdekből leplezni akarják azt. Nem ismerik fel, vagy csak nem akarják bevallani, hogy az a kárhoztatott hosszú vita nem ok, hanem okozat ; egy megérett kelevénynek (kelésnek) szükségképpeni fölfakadása, amely után következik a tisztulás, a gyógyulás. Elemi szabály az nagyon, hogy a betegséget nem szabad titkolni és hogy a betegség igaz fölismerése, a helyes diagnózis az első lépés a gyógyításhoz és gyógyuláshoz. Ebben a hosszú vitában kiváló elmék, igazán vezérférfiak részéről történt felszólalások által teljes világosság támadt az úgynevezett szélső irányok veszedelme felől. Évek óta élesen, szinte elkeseredetten vívják már harcukat ezek az irányok: a szabadgondolkodók és a klerikálisok. Amazok minden tisztes hagyománynak, megállapodott rendnek nyegle elvetésével fenekestől fel akarnak forgatni mindent; fel a történelemben, a művészetben, az irodalomban, a társadalmi rendben. Semmi se szent előttük, csak a szabadosság, a szertelenség. Ez lelkesíti, űzi-hajtja őket botorul. A klerikálizmus a régi nyomokon halad, az ős ellenség tapasztalataival, raffinériájával, hihetetlen szívósságával. Elkeseredetté teszi a tehetetlenség érzése a fölött, hogy nála nélkül, sőt ellenére is halad a világ. Már évtizedek óta készült a harcra mind a két irány. És ma már erős szervezetek állanak rendelkezésükre. A szabadgondolkodók részéről a szociáldemokraták és a szabadkőmiveseknek az az árnyalata, amely a szabadkőmivesség régi, tisztes útját elhagyta, — a klerikálisok részéről a népszövetségek, a kongregációk, népmissiók, katholikus körök. Mind a két részről úgy a fővárosban, mint a vidéken, sok-sok helyen, központokon és kis falukban népgyüléseket tartanak és ugyanazon mérgezett nyilakkal harcolnak; izgatnak és lángra gyújtják a szenvedélyeket. Kizárólagos boldogító, üdvözítő erőt követel magának mindegyik; kizárólagos képviseletre törekszik mindegyik a községi, megyei képviseletekben és az országgyűlésben ! Mikor bizonyos, hogy ilyen a helyzet; mikor itt és ott a társadalmi összejöveteleken annyiszor hallatszott már a komoly aggodalomnak és jogos panasznak szava e szélső irányok romboló mun-