A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1910. július
— 4 — folytán befolyó százalék fordíttatik. És — legyen bár az én hibám — még se tudom, mi ez a cél. Talán legtermészetesebb volna, ha lelkészek és tanítók tanuló gyermekeinek segélyezésére fordíttatnék. Az irkák ismertetése az 1909. évi őszi egyházker. kgy. jkvének 139. p. a. olvasható. G. Egyházkerületünk múlt évi öszi közgyűlése jkve 13, p. a. ismét nagyon melegen ajánlja az esperesi és a lelkészi kar figyelmébe énekkarok, nöegyletek, ifjúsági- és leányegyletek szervezését, amelyek a külföldi protestáns egyházak mindmegannyi erősségét képezik. Nehéz munka ez, de szép és üdvös munka. Egyházmegyénk nem áll e munkában az utolsó helyen; sőt talán az első helyen áll; de azért még sok a teendő. Az egyházkerület most említett határozata a szervezés megkönnyítése céljából alapszabálytervezet küldését is megígérte. Ily alapszabály-tervezetek azonban hozzám szétküldés céljából eddig nem érkeztek. 7. Egyházkerületünk múlt évi öszi közgyűlése jkvének 125. p. a. utasította a dudari-, rédei-, mezöörsi-, adásteveli-, dákai- és pápai egyházak' presbitériumait, hogy egy-egy új tanítói, illetőleg tanítónői állásnak, amennyiben saját erejükből nem tehetnék, államsegély utján leendő szervezéséről oly időben gondoskodjanak, hogy a jövő 1910—11. iskolai évet már egy-egy újonnan felállított tanteremben, az újonnan megválasztott tanítóval lehessen megkezdeni. Persze más egyházmegyékből is egész csomó gyülekezetet utasítottak erre. Az egyházmegyéket pedig fölhívta a közgyűlés, hogy jelentésüket hozzá a jövő gyűlésre terjesszék fel. Nekünk is fel kell hát terjesztenünk a miénket. Ha nem ismerném közvetlen közelből azt a dicséretreméltó jó igyekezetet és áldozatkészséget, amellyel épen e szóban forgó gyülekezeteink rajta voltak és vannak azon, hogy bennök e részben is mindenek ékesen és szép renddel legyenek, talán megbotránkoznám azon, hogy egy-egy egyházmegyében ennyi egyházközséget (a tatai egyházmegyében p. o. nem kevesebbet, mint 11-et és pedig a császári-, dadi-, kocsi-, mocsai-, ácsi-, naszályi-, dunaalmási-, tatai-, gyermelyi-, nagysápi- és ó-szönyi egyházakat) kell a felsöségnek utasítani a hűséges gondoskodásra. De mivel — legalább a saját egyházmegyémben -jól ismerem a viszonyokat, nem veszem valami elszomorítónak ezt az utasítást. Nem veszem másnak, mint a bürokratizmus megszokott túlzásának. Annak a túlzás-