A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1910. július

- 52 — 31. Olvastatott a tanügyi bizottság következő jegyzökönyve: Jegyzőkönyv. Felvétetett Pápán, 1910 junins hó 29-én a pápai református egyházmegye tanügyi bizottságának rendes évi gyűléséről. Mely alkalommal jelen voltak Szalóky Géza világi elnök, Neupor Béla, Györy János, Kelemen Zsigmond, Jakab János, Horváth Lajos körlelkészek, Barthalos Sándor v. tb. tag, Parragh Dezső, Szönyi János, Barabás Lajos, Hetesy Dániel és Papp Dezső körtanítók. Neupor Béla dereskei lelkész úr sajnálattal jelenti, hogy miután az elnök urat szerencsétlenség érte, a jelen gyűlésen személyesen részt nem vehet, miért is kéri a tb. szives intézkedését, mire egy­hangúlag megválasztatott helyettes elnöknek Neupor Béla dereskei lelkész úr, aki miután szives szavakkal üdvözölte a jelenlévőket, a gyűlést megnyitódnak nyilvánította és felkérte a jelenlévő körlel­készeket, illetve körtanítókat, hogy tapasztalataikról szóló jelentéseiket olvassák fel, hogy azok alapján a tb. megtehesse a szükséges intézkedéseket. Györy János körlelkész úr részletes, kimerítő jelentése egy­hangúlag tudomásul vétetik. Kelemen Zsigmond körlelkész úr jelentésénél sajnálattal veszi tudomásul a tb., hogy a nórápi iskolában semmi eredmény nem tapasztaltatott, a tanterv nem volt betartva, miért is szükségesnek tartja, hogy ezen ügyben az egyházmegyei közgyűlés sürgősen intézkedjék. Jakab János körlelkész úr jelentése kapcsán kiemeli, hogy a szerecseni és a borsosgyöri iskolánál hol egyik, hol a másik osztály hiányzik és így nincs hat osztályú iskola, sok helyen pedig figyelmen kivül hagyják a mulasztások vezetésére vonatkozó tb.-i határozatot, végül felemlíti, hogy feltétlenül kívánatos volna a pápai IV. tanítóság felállítása, mivel a tanítók túl vannak terhelve. Tekintve, hogy a körlelkész úr jelentésében foglalt dolgok igen fontos természetűek, kéri a tb. az egyházmegyei közgyűlésnek oly irányban való intéz­kedését, hogy az iskoláknál osztályhiányok ne fordulhassanak elő, a mulasztások vezetésénél a tanítók tartsák szem előtt a tb. hatá­rozatát, a pápai egyház pedig hivassék fel a IV. tanítóság felállí­tására.

Next

/
Oldalképek
Tartalom