A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1909. június

- 5 — De a te neved, óh Isten! kegyelem. A mi bűneink emberi gyarlóság; a te irgalmad isteni erő. Bővölködöl Te a kegyelemben és a te irgalmad sokasul. Hála legyen, örök hála lelkűnktől Neked, hogy bár méltatlanok valánk és vagyunk, a te jóltévő karod nem rövidült meg. Hálaadással teljes kebelünk a tenger áldásért, melyek földi utainkon elhintvék s melyekkel testi életünket kegyesen táplálod. De kiváltképenvaló hálát mondunk Neked a méltóságért, melylyel az embert — azok közt minket — minden más teremtményidtől elkülönzél, midőn csak kevéssel teremtél kisebbekké az angyaloknál és képed hasonlatosságával megékesítettél. Nagygyá tői minket; nagygyá tőd rendeltetésünket. Örök szerelmed, a Jézus által, lelki országot építél számunkra. Abban tűzted elénk végcélul a tökéletességet törvényid és tisztünk betöltésében. Ott nyújtod az élet koronáját, hiv küzdők jutalmát a zavartalan boldogságban. Lelki országod áll. Evangéliumod benne, mint fénylő nap világosítva, hívogat: munkálkodjunk, mig nappal vagyon. S im, előtted a munkások, az építők, kik közel s távolról egybegyűltek itt, hogy ez országnak erősítsék oszlopait, szélesítsék határait, munkálják fejlődését. Isten, te jó, mindenható Atyánk! ki örök hatalmaddal életre hivtál, örök irgalmaddal megváltottál, örök szeretettel eddig hordozál: add most lelkedet, add lelked erejét mi reánk. Ne engedd, hogy nyelvünk beszéde összezavarodjék s egymást meg nem értve hagyjuk itt — szétoszolván — evangéliumi egyházad tornyát. Sőt add, hogy a szeretet mi bennünk, mint a mindennapi kenyér, — a békesség, mint a jó termőfa, — a bölcsesség, mint ékes karbunkulus, — a jó igyekezet, mint az élet sója: úgy legyen. Zabolázd meg indulatinkat, melyek hitetlenség, szeretetlenség ostromával támadnának anyaszentegyházad külső és belső szép rendje ellen s add, hogy a mi tanácskozásainkban az igazság és a békesség előltalálják egymást és a békesség és szeretet egymást csókolják, tudván, hogy mindeneket meg kell cselekednünk, nem mi magunkért, hanem a Te dicsőségedre, a Jézus Krisztusért. Legyen a mi egyházi társaságunk előképe a lelki világnak s mi hiv sáfárok abban; — ne legyen köztünk magát vonogató, álnok vagy hitető, hogy mások is látván