A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1908. július
— 92 — 38. Szemerén a torony-süveg megcsináltatása költségét olyan 7%-os kölcsönnel fedezték, amely „a szemerei helvét hitvallású parochia tulajdonául fölvett birtokra" kebeleztetett be. (Lásd 1908 november 28-iki egyházm. kgy. jkv. 7. pontban az esperes ide vonatkozó jelentését.) Az egyházmegyei közgyűlés felhatalmazta az esperest, hogy utasítsa a szemerei gyülekezetet, hogy a kölcsönt egy év alatt fizesse vissza. A szemerei lelkész junius 26-án azt jelentette az esperesi hivatalhoz, hogy a kölcsönt ez év végére vissza fogják fizetni, e célból kint levő tőkéjükből a szükséges összeget fölmondották. A közgyűlés esperesnek jelentését tudomásul veszi azzal, hogy ezen ügyben a jövő évi tavaszi közgyűlésnek érdemi jelentést tegyen. 39. A tapolczafői egyház az egyházkerületi pénztárból 3200 korona kölcsönt szándékozik felvenni, hogy abból a templomépítésnek költségeit fedezze részben, miután az ezen célra az egyházmegye által engedélyezett templom fundáció-vagyona nagyobb része a gyülekezeti tagoknál van elhelyezve, akiknek a tartozás visszafizetése és templomépítési kivetés befizetése nagyon terhes volna. Az egyházmegyei elnökség a kölcsönt engedélyezte és az egyházközség ezen iránybani kérelmét az egyházkerülethez pártolólag felterjesztette. A közgyűlés az elnökség jelentését tudomásul veszi. 40. Az 1908. évi egyházlátogatások alkalmával a gyülekezetek 45 kor. 50 fillért adományoztak a szeretetházi alap javára, mely összeget esperes az egyházkerületi pénztárba befizetett. Erről a nyugtát bemutatja. Az esperes jelentését a közgyűlés örvendetesen tudomásul veszi és a kegyes adományokért hálás köszönetét nyilvánítja az adakozó egyházaknak. 41. A tapolczafői ref. egyház jelenti, hogy miután a mult évben 9000 korona alapítványi pénzét egyházhatósági engedéllyel annuitásos kölcsönképen templomépítésre elköltötte, az alapítvány kamatai pedig ez ideig a túlmagas egyházi adózás mellett is egyházi közszükségletekre fordíttattak; hogy az ebből származható hiány pótolható legyen, az 1908 febr. 3-án tartott presbiteri ülés jkv. 2. sz. a. és az 1908 febr. 10-iki közgyűlés jkv. 6. sz. a. határo-