A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1907. november

Jegyzőkönyv» Felvétetett a pápai reform, egyházmegye közigazgatási bíróságának 1907 nov. 28-án Pápán tartott teljes ülésében. Jelen voltak Kis József esperes és Barthalos István egyház­megyei gondnok elnöklete mellett: Antal Károly, Baranyay Zsigmond, Balla Endre, Fazekas József, Köszeghy József, Keresztes Ferenc, Vikár Vince bírósági tagok. 1. Esperes, mint tárgyalást vezető elnök megállapítva a bíróság határozatképességét, az ülést megnyitja, s a jegyzőkönyv vezetésé­vel Vikár Vince egyházmegyei főjegyzőt és bírósági tagot bízza meg. Tudomásai vétetett. 2. Esperes-elnök előterjeszti, hogy a bíróság mint közigazgatási bíróság fog eljárni a dudari egyháznak volt tanítója Cserkuti Sándor ellen támasztott követelése tárgyában. A tárgyalásra megidézte Cserkuti Sándort és a dudari gyülekezet meghívott képviselőjét, mely­ről a meghívókat bemutatja annak kijelentése mellett, bogy a meg­hívottak a tárgyalásra nem jelentek meg. Jelenti továbbá, hogy az ügyre vonatkozó iratokat Baranyay Zsigmond bírósági tagnak adta ki előadás végett s felhívja nevezettet annak ismertetésére. Baranyay Zsigmond bírósági tag előadja, hogy a dudari ref. egyháznak és volt tanítójának, Cserkuti Sándornak egymás ellen támasztott követelését tárgyalta a pápai egyházmegye közigazgatási bírósága az 1907 julius 4-én tartott teljes ülésében, de akkor az ügy nem levén véglegesen elbírálható, mert az azon bírósági ülés­ben megnevezett tanuk kihallgatását csak a tárgyaláson kérte, ennél­fogva elrendelte a bíróság, hogy a Cserkuti Sándor által bejelentett koronatanú Kovács György gondnok, Kis Jakab és Kovács M.

Next

/
Oldalképek
Tartalom