A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1907. november

— 9 — célra még a, gyülekezetek is kapjanak az egyetemes adóalapból ?! E kérdés fölvetése önként kínálkozik, tehát természetesnek tartható. Valóban nagy nehézséggel állunk szemben. De vájjon nemcsak látszólagos-e a nehézség? A konvent és sokan mások is abban a véleményben vannak s ebben voltam én is, bogy ha a kongruás lelkészek dijlevelét most ép úgy értékeljük, mint a nem-kongruásokét s ennek folytán — bár ó'k tényleg semmivel se kapnak többet, mint ami dijlevelükben van s amit eddig is kaptak — magasabb összeg jön ki a miniszter által megállapítottnál, vagy talán 1600 koronánál is : akkor ó'k elvesztik kongruájukat. E dologban azonban én most már úgy vélekedem, hogy ettől nem kell tartani. Mert az a pénz, arait 1898-ban bizonyos természetbeliek és szolgálmányok árául megállapítottak, ismétlem: ez a pénz jóformán csak felét éri annak, amit ért akkor. Nevezetesen, ha akkor egy öl fát ltbetett venni 20 koronáért, ennyi pénzért ma csak fél öl fát lehet venni; ha akkor a közmunkát p. o. 200 koronára értékelték, ennyi pénzért ma csak félannyi, vagy legfölebb 3/

4 résznyi munkát lehet teljesíttetni. Ugy bogy a kongruás lelkészek ma szinte azért folyamodhatnának a minisztériumhoz, hogy állandó természetű és nem a gyülekezettől függő jövödelem-csökkenés miatt emelje fölebb kongruájukat. E kérelemre azonban a minisztérium teljes joggal azt mondhatná, hogy kérjétek, követeljétek a gyülekezettői, hogy természetben szolgáltassa ki illetményeiteket; igy nem károsodtok; mert ha drágább a fa, hát drágábbat kaptok ; ha drágább a napszám: drágábbat szolgálnak a hivek. Bátran mondhatná a minisztérium, hogy én nem köteleztem, nem is kötelezhettem a gyülekezeteket, hogy a 10 év előtti értékelés szerint készpénzzel fizessenek benneteket; az én intézkedésem folytán nem károsultatok, tőlem hát kárpótlásra sem számíthattok. És úgy-e, hogy tökéletesen igaza lenne az államnak?! Azt a méltánytalanságot pedig szinte lehetetlen föltételezni az államról, hogy amikor bizonyosan tudja, hogy ma a régi természetbeli járandóságok és a kongrua együttes élvezése mellett is sokkal nehezebb megélni, mint 10 évvel ez előtt; amikor maga a törvény is azt mondja, hogy »az állam pénzügyi helyzetéhez képest továbbra is feladatául tekinti a fejlődő méltányos igényekhez képest a bevett vallásfelekezeleket egyházi és iskolai szükségleteinek kielégítésében támogatni« — lehetetlen, mondom, föltenni, hogy ilyen tényleges