A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1907. július

56 — veszélyt nem látok, ha tanitókarunk hivatása magaslatán áll, felügyeletünk pedig gondosan vigyázó. De veszedelmet látok történeti alapon fejlődött és azon álló népnevelés-ügyünkre azon uj irányzatban, mely a politikai és társadalmi szocziálizmus eszmekörében született, ez eszmékkel táplálkozik s melyet közönségesen „utilitáris" hasznossági irányelvnek nevezünk. Ezen életelvnek az iskolai oktatásra vonatkozó főbb pontja : az ideálizálóan ható történelmi alap félretolásával, a vallás és minden ezzel kapcsolatos, az érzelmet, tehát gyengeséget, erőtlenséget fejlesztő eszmék kizarólag a családkörbe utasitandók, az iskolában semmi helyük. A nyelv és történeti tárgyakból semmi, vagy minél kevesebb tanítandó. De minél többet abból a tudásból, melynek elsajátítása közvetlenül hasznot hajtó. A nemzet, haza fogalmát ki kell tágítani annyira, hogy mielőbb felolvadjon, megsemmisüljön a világ az egyetemes emberiség eszmetengerében. Semmi érzelmi ideálizmus, mert ez a férfi gyengesége az életfenntartás küzdelmeiben, az anyagi jók megszerzésében. — Ezen iskola-oktatási irányelv felszínét nézve, mint minden, ami sallangósan modern, tetszetős. Tudósok, bölcsészek, pedagógusok vagdalkoznak vele, s mint a „szabad gondolkodók" társaságának legutóbb tartott gyűlésén elhangzott beszédek bizonyítják, előre nyomulnak és hódítanak is. Én a már teljesen kifejlődött harczot figyelemmel kisérem. A győzelem biztosítása végett megjelent könyveket, beszédeket, hírlapi czikkeket érdeklödöen olvasom. Hanem rám nem azzal a hatással vannak, mint másokra. Nem vezetnek félre. Ha nemcsak a csillogó felszint nézem, én azt látom, hogy az előbb vázolt iskolai oktatási irányelv, egyéb fogyatékosságaitól eltekintve, embertelen. A humánus szónak nem valódi értelmében, hanem abban, hogy az embert ugy tekinti, mintha csupa agy volna, nem sziv is. Azt azután agyon tömi, ezt pedig üresen hagyja, hogy azután egy sivár létért való küzdelemben, önmagáért mindenki ellen, Isten, hit, magasabb czél, nemesebb érzelem, emberszeretet nélkül, csupán azt lássa, ami kenyér, ami pénz és hasznos. Ez nem más, mint az emberben a jobb, nemesebb és boldogitóbb rész megölése, hogy csak az állat maradjon az emberben. Egyetemes egyházunk kezdettől fogva a történelmileg fejlődött népoktatás alapján áll, mely párhuzamban fejleszti az agyat és szivet,